Japánban koronavírussal fertőzödött meg egy magyar ember, így ő az első honfitásunk, aki elkapta a fertőzést.
A történtekkel kapcsolatban tartott tájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára elmondta, hogy a Japánban két hétre karanténba helyezett Diamond Princess nevű hajón dolgozott három magyar és közülük egyikük koronavírus-tesztje lett pozitív.
– Őt elkülönítették – mondta Menczer Tamás.
A magyar külügy a japán hatóságoktól azt az információt kapta, hogy a fertőzött magyar jól van és vélhetően egy karantén-megfigyelőközpontban helyezik majd el.
– A másik két magyar negatív teszteredménnyel rendelkezik és szintén tünetmentes – mondta az államtitkár.
Az Olaszországban történtekkel kapcsolatban Menczer Tamás emlékeztetett rá, hogy ott öt tartomány érintett, ebből kettő számít gócpontnak, Lombardia és Veneto.
A külügyi tárca azt kéri, hogy e két tartományba mindenki csak akkor utazzon, ha az feltétlenül szükséges és halaszthatatlan.
A többi tartományba történő utazás kapcsán a Külgazdasági és Külügyminisztérium megfontoltságot kér.
– A veszélyhelyzet esetére megadott telefonszámokat mindenki csak akkor hívja, ha valóban veszélybe kerül a vírus miatt – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Menczer Tamás a tájékoztatón azt is elmondta, hogy Olaszország mind közúton, mind vasúton megközelíthető, eddig egyetlen szomszédja sem vezetett be utazási korlátozást az ország irányába.
A karantén alá helyezett, gócpontoknak számító említett két tartományban a programokat, az oktatást, a tömegközlekedést és a munkahelyeken történő munkavégzést is felfüggesztették.
A karantén alá nem helyezett területeken is hamarabb zárnak a szórakozóhelyek és a különböző rendezvényeket is elhalasztják, a múzeumok is zárva tartanak.
– A Kínában tartozkodó magyarok jól vannak, közülük húszan tartózkodnak Vuhan tartományban – számolt be róla a tájékozatón Menczer Tamás.