Egy sci-fi játékfilmbe illő díszletek között sikerült két nap alatt beiktatni Románia új kormányát, amelyet ismét Ludovic Orban vezet. Miután egyeztetett a parlamenti pártok képviselőivel, Klaus Johannis államfő még péntek este azt az Orbant jelölte miniszterelnöknek, aki a Nemzeti Liberális Párt egyik politikusának koronavírus-fertőzöttsége miatt éppen elkülönítőben volt. A parlament szakbizottságainak tagjai védőmaszkkal az arcukon, videón keresztül hallgatták meg a szintén elkülönített, tesztre váró minisztereket. A meghallgatások gyorsított eljárásban zajlottak, ahogyan az ezt követő voksolás is a bukaresti törvényhozás alaposan kifertőtlenített üléstermében, ahol csak kisebb csoportokban járultak a szavazóurna elé a képviselők és a szenátorok. A kormánynak – a minimálisan szükséges 233 helyett – 286 törvényhozó szavazott bizalmat, 23-an ellene voksoltak. Ludovic Orban írásban küldte el „felszólalását”. A kisebbségi kabinetet a koronavírus okozta helyzet miatt az ellenzéki szociáldemokraták is megszavazták.
Benedek Zakariás, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezetője lapunknak elmondta, az országnak jelen körülmények között beiktatott, teljes jogú kormányra volt szüksége. Az RMDSZ törvényhozói ezért szavazták meg Ludovic Orban kormányát. – Félretettük azokat a be nem tartott ígéretek, átverések okozta sérelmeinket, amelyeket az első Orban-kormány okozott – fogalmazott. A román parlament a koronavírus-járvány miatt online működik az elkövetkező időszakban. Ludovic Orban miniszterelnök és a kormány tagjainak koronavírus-tesztje negatív lett. Az elnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palotában szervezett eskütételen a kormányfő, valamint miniszterei fertőtlenített tollal írtak alá, s a fertőzésveszély miatt mellőzték a kézfogást Johannis államfővel. Az új kabinet régi-új pénzügyminisztere, a miniszterelnöki megbízását az utolsó pillanatban visszaadó Florin Cîţu bejelentette, a kormány a jövő hét folyamán a vállalkozások megsegítését célzó intézkedéscsomagot fogad el.