Iszlámhívők térdre borulva imádkoznak az új-zélandi Christchurch egyik mecsetében. A koronavírus-járvány miatt törölték a hivatalos megemlékezést Christchurchben ahol egy évvel korábban egy fehér szélsőséges lövöldözött.

Az 51 halálos áldozatot követelő mészárlás első színhelyénél, az Al Noor-mecsetnél Gamal Fouda imám fogadta a megemlékezőket, aki hangoztatta, hogy különböző vallásokhoz és kultúrákhoz tartozók emlékeznek az áldozatokra, és valamennyien egységesen új-zélandiak. Jacinda Ardern kormányfő szombaton pragmatikusnak és elővigyázatosnak nevezte, hogy lemondták a Horncastle arénába tervezett megemlékezést. Új-Zélandon nyolc diagnosztizált Covid-19-fertőzést tartanak számon.
A Fidesz európai parlamenti képviselője lapunknak úgy fogalmazott, hogy a felháborodás messze túlmutat a Patrióták Európáért frakción.
Tom Barrack, az Egyesült Államok törökországi nagykövete, aki egyben szíriai különmegbízott is, X-oldalán közzétett bejegyzésben jelentette be a hírt.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.