Iránban a hét végétől három szakaszban oldják fel az új típusú koronavírus-járvány miatt hozott korlátozóintézkedéseket – jelentette be Haszan Róháni iráni elnök az ország állami televíziójában mondott beszédében.
Irán elkezdi feloldani a korlátozóintézkedéseket
„Természetesen nem akarjuk, hogy a betegségnek további áldozatai legyenek, de ugyanakkor azt sem akarhatjuk, hogy az emberek éhen haljanak” – mondta Róháni, aki emlékeztetett arra is, hogy sokan már két hónapja nem kapnak fizetést.
A korlátozások feloldásának első szakaszát szombaton kezdenék, ekkor a gazdasági szféra alacsony fertőzési kockázatúnak minősített ágazataiban dolgozók térhetnek vissza munkájukhoz. A rendelkezés nem vonatkozna a járvány által Iránon belül legjobban sújtott Teheránra, ahol erre a második szakaszban kerülne sor, amikor újranyitnák az egyébként magas fertőzési kockázatúnak minősített ipari szektort is. Róháni nem tért ki arra, mely üzletek nyithatnak ki az első, és melyek a második szakaszban.
A harmadik szakaszban ismét látogathatóvá tennék a sportkomplexumokat, rendezvénytermeket, vallási helyeket és fodrászatokat is, ám a csoportos pénteki imák egyelőre felfüggesztve maradnának.
Irán egyike azon országoknak, ahonnan világszerte a legtöbb SARS-CoV-2 koronavírus-fertőzöttet jelentették. Az ország egészségügyi minisztériumának szerdai adatai szerint több mint 64 ezren fertőződtek meg bizonyíthatóan a járvány kitörése óta, a válságos állapotban lévők száma majdnem 4000. Az utóbbi egy napban 121-en életüket vesztették a betegségben, eddig összesen 4003-an.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTaktikai ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál.
Visszahívta a gyártó a csípős rágcsálnivalót, miután egy tinédzser evett belőle és meghalt
Tényleg csípett.
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Ukrajna Oroszország elleni csapásokhoz kér támogatást Amerikától.
Tajvan szerint 18 kínai repülőgép és négy hajó közelítette meg a szigetet
A repülőgépek több mint fele át is lépte a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát, ami feltételes demarkációs vonalnak számít Kínával szemben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezek Magyar Péter legdurvább, legagresszívebb őrjöngései
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Átlátszó fehérneműben mindenét felfedi a brutál mellű Katrina
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Turistákat öltek Afganisztánban
Komoly ígéretet tett Békés vármegye ikonikus városának Lázár János
Bravúros győzelme után tovább él a férfi 3x3-as kosárválogatott olimpiai álma
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Címoldalról ajánljuk