„Soha vissza nem térő történelmi alkalomnak” nevezte azt a lehetőséget, hogy Ciszjordánia bizonyos területeit az országhoz csatolja.
„Nem fogom elszalasztani az alkalmat, hogy kiterjesszem az izraeli szuverenitást erre a területre” – mondta a miniszterelnök, aki pártjának, a Likudnak a következő hónapokra vonatkozó politikai akciótervét ismertette. Hozzáfűzte: ilyen történelmi jelentőségű esély Izrael 1948-as megalapítása óta nem kínálkozott. Utalt az amerikai béketervre, amely szerinte lehetővé teszi, hogy át lehessen szabni a Közel-Kelet térképét.
Az új izraeli koalíciós megállapodás értelmében július 1. után Izrael a fennhatósága alá vonhat több mint 130 ciszjordániai zsidó telepet, főként az oslói megállapodás kizárólagos izraeli civil és biztonsági felügyelete alatt álló területeket, valamint a Jordán folyó völgyét is a fennhatósága alá vonhatja az Egyesült Államok közel-keleti béketerve alapján. Ez volt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök legutóbbi választási kampányának központi ígérete, miután Donald Trump amerikai elnök januárban előterjesztett béketerve megengedte a szóban forgó területek Izraelhez csatolását.
Az amerikai elképzelés szerint Ciszjordánia 70 százaléka a palesztinok felügyelete alatt állna, azonban megmaradnának a területen az összesen több százezres zsidó telepek. Emellett a palesztinok nem ellenőrizhetnék a saját határaikat, Jeruzsálem pedig Izrael oszthatatlan fővárosa lenne.
A palesztinok úgy értékelik, hogy mindez a kétállami megoldás iránti utolsó reménysugarat is kioltja. A Palesztin Hatóság a napokban megszüntette a biztonsági együttműködést az izraeli védelmi alakulatokkal.
Az annexió terve éles bírálatokat váltott ki szerte a világban. A ciszjordániai területek annektálására vonatkozó elképzelésének feladására szólította fel Izraelt az ENSZ közel-keleti különmegbízottja, Kelly Craft amerikai ENSZ-nagykövet szintén a tárgyalások újrakezdésére szólította fel az izraeli és a palesztin felet, a Vatikán is aggodalmának adott hangot az izraeli tervvel kapcsolatban.