Pedig a sajtó (majdnem) megvolt hozzá
De lépjünk vissza még egyszer 1989-be! A Nemzeti Kerekasztal megalakítása az év júniusában a rendszerváltozás békés jellegét volt hivatott szavatolni. Az állampát, az Ellenzéki Kerekasztal tagjai és a társadalmi szervezetek egy sor fontos kérdésben, többek között a választás lebonyolításának részletszabályaiban is megegyezésre jutottak. A médiaviszonyok kiegyensúlyozásáról viszont nem született döntés, ami leginkább az SZDSZ mesterkedésének tudható be.
A liberálisoknak nem állt érdekükben egy kompromisszumos sajtószabályozás elfogadása. Erre egyértelműen utalt Haraszti Miklós, az SZDSZ fő médiapolitikusa, amikor azt nyilatkozata: „mi tudtuk, mit akarunk. (…) más pártok pedig egyszerűen nem értették a feladatot”. (Ferenczi Krisztina: Előjáték a sajtószabadsághoz. Telehír. A televízió dolgozóinak lapja. 1994. november. Különszám. 52. Közli Paál Vince (szerk.): A magyarországi médiaháború története. Média és politika 1989–2010. Budapest, CompLex, 702–703.)
Hogy mennyire így volt – értsd: hogy mennyire tudták a szabaddemokraták, hogy mit akarnak – azt a következő, a Médiatudományi Intézet egyik tanulmányából származó idézet tökéletesen szemlélteti: “A média hatalmával leginkább tisztában levő ellenzéki formáció már hónapokkal a választásokat megelőzően szinte az összes politikai reklámidőt előre lekötötte a televízióban.” Az SZDSZ számításait azonban 1989 késő őszén a minisztertanács keresztül húzta, amikor utolsó határozatainak egyikével átszervezte a Magyar Televízió vezetését, amely a választásokon induló pártoknak egyenlő időtartamú műsoridőt adott arra, hogy programjaikat a választópolgárok előtt bemutathassák.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!