Az elemző szerint terrorszervezet a tüntetések mögött álló Black Lives Matter (Számítanak a Fekete Életek) mozgalom, amely azért jött lére, hogy provokációval aktivizálja a szavazókat. A fekete közösség 2016-ban cserben hagyta a választáson a demokratákat, és a párt most is attól tart, hogy nem mennek majd el szavazni – tette hozzá.
A szervezet indítását Soros György kilencmillió dollárral támogatta, az amerikai média többsége pedig szimpatizál velük, ezért az erőszakos cselekményekről nem adnak hírt vagy mentegetik az elkövetőket – jelentette ki.
Donald Trump amerikai elnök nehéz helyzetben van, mert ha túl erős intézkedéseket hoz, azzal a fekete szavazókat idegeníti el, ha pedig nem lép fel a tüntetések ellen, akkor a rendpártiak fordulnak el tőle – vélekedett Lánczi Tamás.