Első körben nem kapta meg az migrációs bizottságtól a menedékjogot az az afgán férfi Svédországban, akire a Samhällsnytt csak A.-ként hivatkozik a neve titkossága miatt. A migráns azonban nem adta fel a küzdelmet, inkább rafinált módon megváltoztatta a menedékkérelme indokát. Másodszorra már azt mondta, hogy ő valójában homoszexuális és ateista is.
A húzása pedig be is jött, a bevándorlási ügyekkel foglalkozó bíróság ugyanis megváltoztatta a döntést és az afgán férfi mégis maradhat Svédországban. Mindez azért lehetséges, mert a szerv szerint Afganisztánban üldözik a homoszexuális embereket, így A. nem lenne biztonságban, ha visszaküldenék oda. Az is problémát jelent, hogy a közel-keleti országban maguk a hatóságok üldözik a melegeket, így még csak nem is tudna kitől segítséget kérni a férfi.
A svéd bevándorlási hatóság azon a véleményen van, hogy ha valaki a homoszexualitása miatt kér menedékjogot, ott nagyon is figyelembe kell venni az egyenlőtlenséget és a szégyent, amit ők tapasztalnak az anyaországukban. A. ráadásul benyújtott két igazolást is az RFSL nevű LMBTQ-szervezettől, hogy bizonyítsa, valóban meleg. Ezekből az is kiderült, hogy a férfi, ha megkapja a menedékjogot, akkor egy LMBT-tagoknak fenntartott otthonba szeretne költözni.
Ugyanakkor több visszásság is van A. hirtelen jött homoszexualitása körül. Például amikor behívták őt egy beszélgetésre, a migrációs bizottság szerint a férfi nagyon ködösen és csak nagy vonalakban fogalmazott a melegségét illetően, és a megszólalásai nélkülöztek mindenféle érzelmet. Végül azonban a bíróság arra jutott, hogy ez A. mentális zavara miatt lehet.
Az afgán migráns arról számolt be, hogy korábban is vonzotta már őt a hajfestés és a szemöldökszedés, akkor azonban még nem tudta, hogy meleg. Erre kényelmes módon csak akkor jött rá, miután elutasították a menedékkérelmét Svédországban. Ekkor ugyanis elkezdett beszélgetni egy másik férfival, Omiddal, abban a központban Németországban, ahol tartózkodott, miután elutasították Svédországban. Kettejük között aztán romantikus kapcsolat alakult ki, és A. úgy érezte, hogy erről be kell számolnia a svéd hatóságnak is.