„Európa cenzúrázatlanul” címmel tartanak videókonferenciát ma délelőtt a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében: az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök mellett Aleksandar Vucsics szerb elnök és Janez Janša szlovén miniszterelnök is részt vesznek. A beszélgetés moderátora François-Xavier Bellamy, a francia republikánusok európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője lesz.
– Nyitott és őszinte beszélgetésre van szükségünk az alapértékeinkről. Nem szabad, hogy elrettenjünk a mai baloldali fölényű mainstream médiában népszerűtlen kérdésektől. Nem akarunk egy üres szlogenekre épülő, egyre szorosabb Uniót. Meg akarjuk menteni zsidó-keresztény hagyományainkat, keresztény demokratikus örökségünket és kultúránkat, regionális és nemzeti önazonosságunkat – írta az esemény felvezetőjében Balog Zoltán református lelkész.
François-Xavier Bellamy tegnap este a Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége volt, ahol a járvány utáni politikai-gazdasági rendezés margóján arról beszélt: mélységeiben kell átalakítani az Európai Unió hozzáállását, hogy hogyan lehet több odafigyeléssel megoldani ezt a kérdést. Bellamy arról is szólt, hogy a magyar rendkívüli jogrendet megannyi kritika érte a nemzetközi porondon, pedig a budapesti kormány szükséges megoldásokat keresett, és végül vissza is adta rendkívüli felhatalmazását. – Ez Franciaországban még nem történt meg – húzta alá a politikus.
A ma délelőtti eseményről a Magyar Nemzet is tudósít. Ahogy arról már beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök már ma hajnalban jelezte: készen áll a konferenciára. Korábban Novák Katalin, a Fidesz külügyekért felelős alelnöke osztott meg fotókat a színvonalas esemény előkészületeiről.
[embed]https://twitter.com/KatalinNovakMP/status/1280177088213987336[/embed]