Közel 30 millió választásra jogosult állampolgárt várnak az urnákhoz, hogy megválasszák az államfőt.

Donald Trump újranyitja a legendás börtönt
A szigeten lévő börtön Trump szerint a rend szimbóluma.
Közel 30 millió választásra jogosult állampolgárt várnak az urnákhoz, hogy megválasszák az államfőt.
A legfőbb közjogi méltóság betöltéséért a június 28-i első fordulóban legtöbb szavazatot szerzett Andrzej Duda hivatalban lévő államfő, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, valamint a második helyen végzett Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, a liberális Polgári Platform jelöltje indult. Az első fordulóban Duda a szavazatok 43,5 százalékát kapta, míg Trzaskowskit a szavazók 30,5 százaléka támogatta.
A második fordulóban várhatóan szoros lesz a mezőny, a két 48 éves politikus ugyanis kilenc másik jelöltet szorított ki a versenyből, így az őket támogatók szavazataira is számíthatnak.
Az e heti közvélemény-kutatások szerint Rafal Trzaskowski a szavazatok 45-47,5, Andrzej Duda pedig a voksok 44-47,3 százalékára számíthat, vagyis a szavazás kimenetele gyakorlatilag megjósolhatatlan.
Az urnákat este kilenckor zárják, utána várhatóan közzéteszik a szavazóhelyiségből távozók megkérdezésével készült exit pollok eredményeit.
A szigeten lévő börtön Trump szerint a rend szimbóluma.
Trump szerint az amerikai filmipar nagyon gyorsan haldoklik.
A Microsoft más fejlesztések felé fordul.
Szörnyű baleset történt az időjárás miatt.
Tuja a kertekben: miért száradnak ki, és meg lehet-e őket menteni?
Böde csinálta a show-t, Marco Rossi élőben nézte – érik a meghívó?
Egyszerű, gyors és nagyon finom a sárgarépa-főzelék, ilyen jót egyik menzán se adtak
„Óriási hibát követ el”: Orbán Viktor után Robert Fico is reagált Zelenszkij fenyegetéseire
Kiderült: ez a hang jelzi, hogy már kevesebb, mint 24 óra van hátra az életedből
Aranyáron kínált hekk az Öreg-tónál: a balatoni büféseknek is pirulna az arca
Újra posztolt Novák Katalin, a lemondása óta először szólalt meg
Újra kapható a Lidl párszáz forintos konyhai kincse
Láncos pincsi
Verstappen és Norris újra összeakadt, Piastri lett a nevető harmadik + videó
A Liverpool súlyos árat fizetett Slot döntéséért, Szoboszlai is hibázott
Magyar Péter ősz szakállú hódolója borította a bilit
A szigeten lévő börtön Trump szerint a rend szimbóluma.
Trump szerint az amerikai filmipar nagyon gyorsan haldoklik.
A Microsoft más fejlesztések felé fordul.
Szörnyű baleset történt az időjárás miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.