Brüsszel állást foglalt
A fehéroroszországi elnökválasztás „nem volt sem tisztességes, sem szabad”, ezért az EU nem ismeri el az eredményét, jelentette ki Angela Merkel német kancellár az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcsértekezlete után szerdán. Hozzátette, az EU a békés tüntetők mellett áll, és elítéli a minszki „rezsim” által a demonstrálókkal szemben alkalmazott erőszakot.
Minderre azután került sor, hogy fehéroroszországi választások eredményének kihirdetése után napokon keresztül tízezrek vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak. A bejelentett eredmény szerint a választásokat Aljakszandr Lukasenka elnök a szavazatok 80,1 százalékával nyerte meg, az ellene induló Szvjatlana Cihanouszkaja a BelTA állami hírügynökség jelentése szerint a szavazatok 10,12 százalékát kapta.
A választások kétes lebonyolítása és az eredmény megkérdőjelezése miatt indult tüntetések során a rohamrendőrök szembekerültek a tüntetőkkel, akiket könnygázzal és gumilövedékkel próbáltak feloszlatni. A tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépés során legalább két tiltakozó meghalt, és ezreket vettek őrizetbe. A kormány később elnézést kért az erő alkalmazásáért, és több mint kétezer embert elengedett az őrizetből. Többeken horzsolás látszott, mások verésre, szűk helyre és szánalmas ellátásra panaszkodtak az őrizetben. A kormány tagadta, hogy bántalmazták volna az őrizeteseket.
Ahol Brüsszel hallgatott
2018-ban több mint egy évig tartó tüntetéshullám indult Franciaországban – idézi fel a V4NA Hírügynökség. A sárga mellényesek demonstrációi Emmanuel Macron francia elnök intézkedései ellen irányultak. Az eleinte békés tüntetések azonban rövid idő alatt fordultak át, és végül szinte minden alkalommal rendőrökkel való összecsapás lett a vége. A rendőrök vízágyúval és gumilövedékekkel oszlatták a tömeget, és százakat tartóztattak le.
De Macron közvetlen környezetében is előfordult brutalitás. 2018 nyarán egy privát videó látott napvilágot, amelyen egy férfi igen keményen lépett fel egy civil férfivel és egy nővel szemben a május 1-jei tüntetések alkalmával. Csak hetekkel később derült fény a rendőrségi karszalagot és bukósisakot viselő, rádióval felszerelt férfi személyazonosságára, aki nem volt más, mint Alexandra Benalla, Emmanuel Macron egyik embere, az elnök biztonsági főnöke.