Az elmúlt napon 2476 új esettel 154 335-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké harminc újabb halálos áldozattal 3178-ra, miközben eddig 68 893-an gyógyultak meg, közülük előző nap csak 547-en.
Jelenleg már 82 264 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1899-cel nőtt egy nap alatt. A járvány kezdete óta a legtöbb új fertőzöttet, 3144-et két nappal korábban, csütörtökön jegyezték fel, az egy nap alatt elhunyt legtöbb beteget, 72-t, pedig pénteken.
Területi bontásban előző nap a legtöbb új beteget, 310-et – továbbá három újabb halálos áldozatot – megint a fővárosban, Kijevben jegyezték fel. A főváros már az ország lefertőzöttebb területévé vált, megelőzve a korábbi listavezető, nyugat-ukrajnai Lviv megyét.
Kijevben jelenleg az azonosított fertőzöttek száma 17 261, az elhunytaké 269, Lviv megyében a járvány kezdete óta 16 914 beteget azonosítottak, közülük mostanáig 472-en haltak meg.
A második legtöbb új beteget, 225-öt és két újabb elhunytat a nyugati országrészben lévő Ternopil megyében regisztrálták az elmúlt napon, a harmadik legtöbbet, 180-at és három halálesetet pedig a kelet-ukrajnai Harkiv megyében. Kárpátalján a jelenlegi adatok alapján eddig 8625 fertőzöttet azonosítottak, az elhunytak száma eggyel 283-ra nőtt, miközben a járvány kezdete óta 3697-en győzték le a kórt.
A közegészségügyi központ által a hét végén közzétett statisztika szerint Ukrajnában az elmúlt egy hét alatt, szeptember 4–10-ig az aktív koronavírusos betegek száma 11 098-cal nőtt és 305-en haltak bele a betegség szövődményeibe.
Tízezer lakosra számítva jelenleg három nyugat-ukrajnai régióban, Lviv, Ivano-Frankivszk és Csernyivci megyékben a legtöbb az aktív beteg.
Az említett időszakban 161 497 PCR-tesztet végeztek el az országban.