Az elnök élt vétójogával – közölte helyi idő szerint pénteken Johana Pesantez, az államfő jogi ügyekben illetékes tanácsadója.

Irán legfőbb vezetője úgy elrejtőzött, hogy Trump sem tudta elérni
Ali Khamenei merénylettől tartva bujkál.
Az elnök élt vétójogával – közölte helyi idő szerint pénteken Johana Pesantez, az államfő jogi ügyekben illetékes tanácsadója.
Lenin Moreno elnök a Twitteren azzal indokolta a döntést, hogy az abortuszszabályozás lazítása „nem felel meg az ecuadori társadalom jelenlegi igényeinek”.
Ecuadorban főszabály szerint bűncselekmény a magzatelhajtás. Ez alól csak két kivétel van: ha az anya életének megmentése miatt szükséges az abortusz, vagy ha a terhesség nemi erőszak következtében jött létre, és az elkövető mentális betegségben szenved.
Az augusztusban elfogadott törvény ezen a szabályozáson enyhített volna azzal, hogy két további esettel bővítette volna a kivételek körét: az anya vagy a magzat egészségét veszélyeztető okból is lehetővé tette volna az abortuszt.
Ecuadorban időről időre fellángol a vita arról, hogy lazítani kellene az abortusz jelenlegi szigorú szabályozásán. Tavaly egy olyan törvénymódosítást utasított el a parlament, amely legálissá tette volna a terhességmegszakítást nemi erőszak esetén, az elkövető mentális állapotától függetlenül.
Ali Khamenei merénylettől tartva bujkál.
Fogságban az állatok gyakran csak 20–30 évig élnek.
A dán szakemberek az amerikai szállítótól is tartanak.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Halálosan megfenyegették Magyar Péter emberei a HírTV műsorvezetőjét
Weber egyértelmű üzenetet küldött a magyaroknak
Cserháti Zsuzsa 77 éves lenne: ilyen állapotban van most a sírja - Fotó
Vége a találgatásoknak: nagy bejelentést tett az ukrán elnök
3 csillagjegynek pénz üti a markát június végén
Caesar sorsára juthat Von der Leyen – a Politico szerint az is egyértelmű, hogy miért
Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant
Szétvert egy reklámtáblát az ütőjével az őrjöngő sztárteniszező – videó
Dugig vannak az egyetemek pedagógushallgatókkal
Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Argentinok mentették meg az Inter román edzőjét az újabb pofontól a klub-vb-n
Ali Khamenei merénylettől tartva bujkál.
Fogságban az állatok gyakran csak 20–30 évig élnek.
A dán szakemberek az amerikai szállítótól is tartanak.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.