– Mindig számíthatnak az anyaországra, mindig számíthatnak a támogatásunkra

Donald Trump több amerikait akar látni a felsőoktatásban
Legfeljebb a hallgatók 15 százaléka lehetne külföldi.
– Mindig számíthatnak az anyaországra, mindig számíthatnak a támogatásunkra
– nyilatkozta Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, arra buzdítva a magyarokat, hogy írják alá a Székely Nemzeti Tanács Írdalá.hu petícióját. A kezdeményezés célja, hogy az EU egyik legnagyobb támogatási keretének elosztásánál a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől.
Bajkai István és Pesty László, az Írdalá.hu kampányfőnöke két és fél nap alatt kétezer kilométert tett meg öt települést – Gyergyószentmiklós, Csíkkarcfalva, Marosvásárhely, Csíkszereda, Kolozsvár – érintve, a petíció támogatására buzdítva a székelyeket. Vasárnap pedig részt vettek Soós Zoltán kampányzáró rendezvényén, s személyesen gratulálhattak az új marosvásárhelyi polgármesternek. Soós Zoltán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint a kisebb erdélyi magyar pártok támogatását élvezve szállt harcba Marosvásárhely polgármesteri székéért, s magabiztosan nyerte meg a választást a tizenkét román indulóval szemben.
– A magyarság Erdélyben a legüldözöttebb népcsoport Európában. Példátlan, hogy a 21. század Európájában Románia az Európai Unió tagjaként a kisebbségeit üldözze. Azért van szükség nemzetközi egyezményekre és új jogi megoldásokra, mert úgy látszik, hogy a hagyományos, védelmet biztosító eszközöket egyszerűen nem biztosítja a román állam – mondta a petícióval kapcsolatban Bajkai István. Mint mondta,
a magyarokat sajnos Romániában nem államalkotó tényezőnek, hanem problémának, háttérbe szorítandó, másodrendű állampolgároknak tartják.
Az országgyűlési képviselő nyilatkozott Beke István és Szőcs Zoltán ügyéről is. A két székely fiatalt 2018-ban 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bukaresti legfelsőbb bíróság, terrorcselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. – Két fiatalember úgy került börtönbe, hogy ők valójában ezt a bűncselekményt nem követték el. Meggyőződésük és vezető jogászok meggyőződése szerint nemcsak ártatlanok, de az egész igazságszolgáltatást valójában a román titkosszolgálat működteti. Romániának sajnos célja, hogy a magyarságot egyfajta ellenségnek állítsa be – közölte Bajkai István. Mint mondta:
A román diplomácia is erőteljes aktivitást fejt ki annak céljából, azt próbálja elhitetni a világgal, hogy a magyarok Erdélyben biztonsági kockázati tényezőnek minősülnek, és ehhez szüksége van kirakatperekre, amelynek áldozatai sajnos a székely fiatalok.
Legfeljebb a hallgatók 15 százaléka lehetne külföldi.
Németország tovább fegyverkezik.
Ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz.
A budapesti patrióta seregszemle minden korábbinál szélesebb nemzetközi összefogást mutat fel.
Eljárás indult Hadházy Ákos ellen
Összegyűjtöttük a legviccesebb mémeket, amik a felpofozott Macronról születtek + videó
Közeleg az éjjel, amely Európa főboszorkánya szerint nagy hatással lesz az emberek érzelmeire
Megkezdődött a Tapolcai- és Káli-medence egyik legnagyobb és legfontosabb természetvédelmi fejlesztése
Ezzel el is dőlt Szoboszlai jövője? Súlyos döntést hozott a Liverpool edzője
Megtette első nyilatkozatát Friedrich Merz a magyar uniós pénzekről, Szlovákia sincs biztonságban
Bognár György három díjat is átvehetett, ezt kihasználva üzent Kubatov Gábornak
Így szabadulhatsz meg a levéltetvektől vegyszer nélkül
Sókrízis: ezek a döbbenetes parajdi természeti katasztrófa okai
Ukrán kémbotrány: bemutatjuk a milliárdost, aki bevásárolta Ruszin-Szendi Romuluszt a Tisza Pártba
Szalahék maradnak, de Szoboszlai Dominikék edzőjét elviszi a nagyot bukó holland óriás
Megdöbbentő bejelentés érkezett a Covid-19 vakcinákról
Legfeljebb a hallgatók 15 százaléka lehetne külföldi.
Németország tovább fegyverkezik.
Ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz.
A budapesti patrióta seregszemle minden korábbinál szélesebb nemzetközi összefogást mutat fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.