Ma tárgyalta a lengyel alkotmánybíróság azt a vitatott beadványt, mely a terhességmegszakítás tilalma alóli kivételek egyikének eltörléséről szól – írta a BBC brit közszolgáltai portál. A már korábban napirendre helyezett javaslat szerint a jövőben nem engedélyezik az abortuszt olyan esetekben sem, amelyekben vizsgálatok támasztják alá, hogy a magzat súlyos rendellenességgel jönne világra. Felmérések szerint az elvégzett műtétek 98 százalékára azért kerül sor, mert a magzat nem egészséges.
Szinte minden olyan esetben abortuszt hajtanak végre Lengyelországban, amikor a magzat súlyos rendellenességgel rendelkezik
– derült ki egy a BBC által idézett jelentésből.
A jelenlegi lengyel szabályozás – melyet 1993-ban fogadtak el – az európai legszigorúbb törvények közé tartozik. Eszerint az abortusz csak három kivételes esetben engedélyezhető, vagyis ha a terhesség veszélyezteti az anya életét vagy egészségét, ha nagy az esélye súlyos rendellenességnek vagy gyógyíthatatlan betegségnek, vagy ha a magzat nemi erőszak útján fogant.
A törvénymódosítást először négy évvel ezelőtt, 2016-ban terjesztette elő a jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság kormánypárt, akkor azonban visszavonták a javaslatot a bírálatok miatt. Az akkori intézkedés bevezetése magában foglalta volna azt is, hogy a veszélyeztetett terhességből született beteg gyermekeket nevelő családok magasabb összegű állami támogatásra lettek volna jogosultak. Idén, április közepén ismét napirendre került a törvénymódosítás, viszont a lengyel képviselők a jogszabály végszavazásának az elnapolását szorgalmazták.
Évről-évre növekszik az abortuszok száma
Statisztikai adatok szerint az utóbbi években jelentősen megnőtt a Lengyelországban elvégzett terhességmegszakítások száma: 2000 és 2010 között a hétszázat sem érte el az éves esetek mennyisége, azonban 2015-től kezdődően évente több, mint ezer abortuszra került sor. A legtöbb műtétet 1994 óta 2016-ban végezték az orvosok, közel ezeregyszáz terhességmegszakítást regisztráltak az egészségügyi intézmények. A BBC hírportál egy korábbi jelentése szerint az illegálisan elvégzett abortuszokra jóval több esetben kerül sor. Az elemzők becslései azt mutatják, hogy évente legalább tízezer illegális terhességmegszakítást végeznek az orvosok, de akár a százötvenezret is elérheti az ilyen esetek száma.