Soros György amerikai tőzsdespekulánsnak már régóta a bögyében van Donald Trump amerikai elnök. A kilencvenéves felforgató már 2017-ben azt állította, hogy „diktátor lenne, ha hagynák neki”, de csak azért nem lesz belőle, mert az amerikai alkotmány megakadályozza őt ebben. Trump megbuktatását Soros tehát rögeszmésen szeretné, az iránta érzett gyűlölete pedig elhomályosította az ítélőképességét. Erre utal az is, hogy még az ultraliberális Facebook vezetőinek eltávolítását is követelte, és azzal vádolta Mark Zuckerberget, hogy az elnököt segíti.
Mivel Soros politikusként nem igazán tudja befolyásolni az amerikai elnökválasztások kimenetelét, ezért a pénzét használja fel a manipulálásra. A 2016-os, Hillary Clinton bukásával végződő ciklusban Soros több mint 25 millió dollárt fektetett be demokrata kötődésű jelöltek támogatására, idén azonban megtriplázta tétjeit.
Az amerikai választási törvények lehetővé teszik úgynevezett politikai akcióbizottságok (PAC) létrehozását, ezek a szervezetek a kampányra felajánlott adományok összegyűjtését koordinálják. A szövetségi választási kampányról szóló törvény 1974-ben történt módosítása ugyanis maximálta az egyének részéről a jelölteknek vagy a pártoknak juttatható anyagi támogatást, a választási akcióbizottságoknak azonban lehet pénzt juttatni, és ezek továbbíthatják a választási pénzeket.
Éppen ezért Soros sem hezitált, és megalapította a Democracy PAC nevezetű akcióbizottságot, amelyet jól kitömött pénzzel.
Az Egyesült Államok Szövetségi Választási Bizottságának adatbázisa szerint a Democracy PAC 77,7 millió dolláros bevételre tett szert. Ebből eddig 73,3 millió dollárt szét is szórtak különböző szervezeteknek. A kiadások között szerepelnek jelölttámogatások, banki költségek, illetve jogi tanácsadás is.
Az adatok szerint Soros személyesen 5,6 millió dollárt tolt az akcióbizottságba, a Fund For Policy Reform nevű szervezet pedig további 46 millió dollárt utalt. Ezt a szervezetet is a tőzsdespekuláns hozta létre tíz évvel ezelőtt, százmillió dollárt fordított rá az alapításakor.