Még egy hónap sem telt el a különös kegyetlenséggel meggyilkolt francia történelemtanár, Samuel Paty halála óta, és sajnálatos módon később is történt az országban terrortámadás, de a fenyegetettség ezzel még nem ért véget, ami az október 16-án történt lefejezés óta mondhatni mindennapos lett Franciaországban.
A BFMTV hírtelevízió beszámolója szerint Samuel Paty október 16-i meggyilkolása óta Franciaországban 237 vizsgálatot indítottak terrorizmus dicsőítése és halálos fenyegetések, valamint erőszakos provokációk miatt. Mivel még egy hónap sem telt el a gyilkosság óta, ez a szám azt jelenti, hogy naponta közel nyolc alkalommal fenyegetnek meg valakit vagy valakiket Franciaországban. A fenyegetések célpontjai különbözőek – tanárok, polgármesterek, képviselők és vallási vezetők egyaránt a célkeresztben vannak –, az elkövetők között pedig egyre több a kiskorú, egészen megdöbbentő módon gyerekek is fenyegetőznek.
Néhány napja Stéphane Raffalli, az Esson megyében lévő település, Ris-Orangis szocialista polgármestere feljelentést tett a rendőrségen, miután a város Facebook-oldalán egyértelmű és egyben ijesztő üzenetet tettek közzé, melyben ez állt: „Megsértettétek Mohamed prófétát, ezért elvágjuk a tisztátalan nyakatokat”. A félelmetes sorok mellé egy fényképet is mellékeltek, amelyen egy kést tartó ember látható. A polgármester a BFMTV hírtelevíziónak nyilatkozott a történtekről, elmondása alapján rettentően megdöbbent, mivel eddig még soha nem tapasztalt ehhez hasonló erőszakot.

A városvezető a történteket követően sok támogatást kapott szimpatizánsaitól, akik egytől egyig együttéreznek vele.
Az utóbbi időben megszaporodott online fenyegetések miatt a hatóságok azt tervezik, hogy mielőbb felállítanak egy külön erre szakosodott osztályt a párizsi ügyészségen, amely speciális bírákból áll majd.
Thibault de Montbrial ügyvéd a BFMTV-nek adott nyilatkozatában azt tanácsolta az embereknek, hogy mindenki tegyen feljelentést, akit megfenyegetnek, mivel a halálos fenyegetések elkövetőit minden esetben felelősségre kell vonni. Az ügyvéd a CNews hírportál műsorában arról beszélt, hogy Európának és Franciaországnak nyomást kellene gyakorolnia a külföldi állampolgárok szülőhazájára, hogy fogadják be azokat az embereket, akiket a francia hatóságok ki akarnak toloncolni.