Ausztrália megvonta az állampolgárságot az Algériában született muszlim tudóstól, Abdul Nacer Benbrikától. Peter Dutton belügyminiszter elmondta, hogy a férfit korábban egy terroristacsoport vezetése miatt tartóztatták le, amely 2005-ben egy melbourne-i futballmérkőzésen tervezett robbantásos merényletet – írja az al-Dzsazíra közel-keleti hírszolgáltató.
Abdul Nacer Benbrika az első olyan ember, akit megfosztanak állampolgárságától, miközben még Ausztráliában tartózkodik.
– Ha egy olyan emberről van szó, aki jelentős terrorfenyegetettségnek teszi ki a hazánkat, mindent megteszünk az ausztrál törvény keretein belül, hogy megvédjük az állampolgárainkat
– nyilatkozta Dutton Brisbane-ben szerdán.
Benbrikát három, terrorizmussal kapcsolatos vád alapján ítélték el. Tizenöt év börtönbüntetést kapott, amiért egy terroristacsoport tagja volt, egy terroristacsoport élén állt, és amiért olyan eszközöket birtokolt, amelyek egy terrorcselekmény kiterveléséhez köthetők. Annak ellenére, hogy már letelt a börtönbüntetése, a férfinek az ausztrál börtönben kell maradnia. Canberra számára ugyanis az ausztrál jog szerint megengedett, hogy a terror vádjával elítélteket a börtönbüntetésük letelte után további három évig őrizetben tartsa.
Az ausztrál jog azt is kimondja, hogy csak akkor vehetik el valakinek az állampolgárságát, ha az illető kettős állampolgár. Benbrikának 90 napja van rá, hogy fellebbezzen az ítélet ellen, és visszatérjen Algériába.