A szabadúszó olasz fotóst, Andrea Rocchellit és orosz társát, Andrej Mironovot egy mellettük becsapódó aknagránát ölte meg 2014-ben a kelet-ukrajnai Szlovjanszk közelében, ahol harcok folytak az ukrán és az orosz támogatású szakadár erők között.
Az olasz ügyészség szerint az ukrán oldalon önkéntesként harcoló Vitalij Markiv bűnrészes volt a riporter és társa halálában.
A meghallgatáson jelen lévő Arszen Avakov ukrán belügyminiszter üdvözölte a felmentő ítéletet.
– Egész Ukrajna követte ezt a pert, és nagyon boldogok vagyunk – hangoztatta Avakov az ítélethirdetést követően újságíróknak nyilatkozva. – Az igazság az, hogy Vitalijnak semmi köze sem volt ehhez az ügyhöz – tette hozzá.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szintén üdvözölte a szerinte egész Ukrajna által várt ítéletet. – Markiv elengedése (...) az igazság győzelme. Őszintén hálás vagyok az olasz félnek és a teljes csapatnak, amelynek sikerült elérnie ezt az ítéletet – közölte.
Markiv ukrán–olasz állampolgár, és az édesanyját látogatta meg 2017-ben Olaszországban, amikor letartóztatták. Markiv tagadta az ellene felhozott vádakat, Ukrajna pedig Oroszországot hibáztatta az újságírók halála miatt.