Két iszlamista terrortámadást hiúsítottak meg Franciaországban 2020-ban, és 33-at 2017 óta, miközben öt szélsőjobboldali merényletet is sikerült megakadályozni az elmúlt három évben – mondta vasárnap Laurent Nunez, a hírszerzés országos koordinátora az Europe1 kereskedelmi rádió és a CNews hírtelevízió közös műsorában.
A korábbi belügyi államtitkár a merénylettervek részleteiről nem közölt részleteket. Kiemelte, hogy „a szunnita iszlamista terrorizmus” elsődleges fenyegetéssé vált, amit a hatóságoknak egyre nehezebb érzékelni és megelőzni. Annak a történelemtanárnak a példáját említve, akit azért fejezett le egy csecsen dzsihadista Párizs közelében, a nyílt utcán októberben, mert az Mohamed-karikatúrákat mutatott a szólásszabadságról tartott óráján, Lauren Nunez kijelentette, hogy „szélsőségesen gyorsan” lesz egy radikálisból merénylő.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a három legutóbbi franciaországi szunnita iszlamista támadásban a közös elem az volt, hogy a merénylő az „istenkáromlást” akarta megbüntetni, és „bosszút akart állni a profétáért”.
A terrorizmusért felelős országos megbízott szerint a külföldi eredetű fenyegetettség már „kevésbé valószínű”, jóllehet a francia titkosszolgálatok továbbra is „nagyon óvatosak” ebben a kérdésben. Laurent Nunez jelezte, hogy azoknak a terrorizmus miatt elítélteknek, akik 2021-ben szabadulnak, olyan kötelezettségeik lesznek, mint rendszeres megjelenés a rendőrségen, vagy bizonyos helyek látogatásának tilalma. A volt államtitkár szerint hatvan–hetven ilyen ember lesz az idei évben. Megerősítette, hogy jelenleg mintegy ötszázan vannak börtönben terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmény miatt, míg kilencszáz olyan köztörvényes bűncselekmény miatt elítélt, aki a börtönben vált radikálissá.
Laurent Nunez elmondta, hogy 2017 óta öt szélsőjobboldali merényletet is sikerült meghiúsítani. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdető mozgalom erősödik, tagjai mintegy ezer–ezerötszázan lehetnek. A szélsőbaloldali szélsőségesek száma két-háromezer között lehet, a koordinátor szerint a tavalyi évben mintegy százötven–kétszáz rongálást hajtottak végre, amelyek elsősorban gyújtogatások.