Február elsejétől Olaszország egész területén feloldják a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt szigorú korlátozásokat, ami többek között azt jelenti, hogy újraindul a vendéglátás és újranyitnak a múzeumok, például a novembertől lezárt Vatikáni Múzeum és a Colosseum is. Az ország egyetlen régiója sem marad vörös, vagyis kiemelten veszélyes, teljesen lezárt zónában. A húsz olasz tartományból tizenöt a mérsékelten járványveszélyes sárga fokozatba kerül át. Közöttük szerepel a két legnépesebb régió, vagyis a tízmilliós Lombardia Milánó városával, valamint a majdnem hatmillió lakosú Lazio, a főváros Rómával. Az enyhítés értelmében ismét engedélyezik a vendéglátás működését napközben:
Olaszországban jöhetnek az enyhítések
Újranyitnak a hónapok óta kizárólag elvitelre dolgozó bárok, kávéházak, éttermek, látogatható lesz a Vatikáni Múzeum és a Colosseum.

újranyitnak a hónapok óta kizárólag elvitelre dolgozó bárok, kávéházak, éttermek, és este hat óráig fogadhatják a vendégeket a megfelelő biztonsági távolság betartásával.
Hét közben újranyitnak a bevásárlóközpontok, hétvégén azonban továbbra is zárva kell tartaniuk. Engedélyezett a városok, települések közötti közlekedés is az egyes régiókon belül. Újranyitják kapuikat az olasz múzeumok, amelyek hétfőtől péntekig előzetes foglalással látogathatók. Február elsejétől nyit a Vatikáni Múzeum és a római Colosseum, és ismét látogathatók lesznek a pompeji ásatások is.

Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi
Az országos korlátozások között fennmarad az éjszakai kijárási tilalom, este tíztől reggel hat óráig.
A rokonok, ismerősök látogatása továbbra is csak naponta egyszer engedélyezett úgy, hogy az egy háztartásban élőkhöz két felnőtt csatlakozik. Február közepéig még tilos a tartományok közötti közlekedés, hacsak nem munkavégzés vagy más súlyos indok miatt történik. Egyelőre zárva maradnak a sípályák. Narancssárga, azaz közepesen járványveszélyes zóna marad az északi Bolzano térsége, a középolasz Umbria és a déli Puglia, Szicília, Szardínia.
A november első hetétől alkalmazott szigorú korlátozások oldását az olasz egészségügyi hatóságok szerint a javuló járványadatok teszik lehetővé. A napi esetszám továbbra is 15 ezer körüli, az elhunytak száma túllépte a 87 ezret, de a hivatalos számok a kórházak telítettségének enyhülését mutatják. Olaszországban tavaly január 31-én vezették be az egészségügyi vészhelyzetet, amely azóta is érvényben van.

Fotó: MTI/EPA–ANSA/Ciro Fusco
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel terve katasztrofális gazdasági és társadalmi következményekkel járna
Megszólalt az energia-szakértő az Európai Bizottság döntéséről.

Kijev az orosz támadásokkal provokál és messzire megy
Kína a moszkvai díszszemle kapcsán figyelmeztette Ukrajnát.

A brit sajtó szerint Erdő Péter a legesélyesebbek között van
Erdő Péter az első magyar származású egyházfő lenne.

Merz a második körben megszerezte a kancellári széket
Egyedülálló kudarcból vergődött vissza győzelemig.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nem fogja elhinni, milyen módszerrel lopott a tolvaj trió a kecskeméti áruházban

Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet

Érettségi 2025: Ezek voltak a feladatok matekból

Kanada elkobozná az orosz Antonov óriásgépet, és átadná Ukrajnának

"Hála és köszönet!" Könnyek közt erősítette meg a fantasztikus hírt Törőcsik Franciska

Rendkívüli: teljes káosz Németországban – Merz máris elbukott

Politikai káosz Németországban, hatalmasat bukott az ukránbarát Merz

„Letépem a kib...ott fejedet!” – balhéba keveredett a világsztár sportoló – videó

Nem hallgatott Klopp intelmére a Liverpool sztárja, így reagált Szoboszlai

Megvan, mikor törhet ki a harmadik világháború

Felrobbantotta a netet ez a Magyar Péterről szóló videó

Liverpool: váratlan fejlemény a párizsi BL-balhé ügyében
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel terve katasztrofális gazdasági és társadalmi következményekkel járna
Megszólalt az energia-szakértő az Európai Bizottság döntéséről.

Kijev az orosz támadásokkal provokál és messzire megy
Kína a moszkvai díszszemle kapcsán figyelmeztette Ukrajnát.

A brit sajtó szerint Erdő Péter a legesélyesebbek között van
Erdő Péter az első magyar származású egyházfő lenne.

Merz a második körben megszerezte a kancellári széket
Egyedülálló kudarcból vergődött vissza győzelemig.