Soros Györgyöt ünneplik, Rogán Antalt büntetik
Deák szerint a közelgő amerikai kormányváltás új fejezetet nyit a kapcsolatokban.
Az intézkedéssel gyorsítani akarják a koronavírus elleni oltások beadását. Olyan orvosokat és ápolókat szerződtetnek le az immunizálási kampány idejére, akik még nem töltötték be a hetvenedik életévüket. Lesznek köztük olyan szakemberek is, akik a tavalyi első és második hullám idején önként jelezték az egészségügyi intézményeknél, hogy segítenének kollégáik és egyben a kórházak tehermentesítésében. A nyugdíjas orvosok és ápolók fizetést fognak kapni a munkájukért, de természetesen a nyugdíjukat sem veszítik el arra az időre, amíg dolgoznak.
Olaszországban Elena Bonetti családügyi miniszter első bejelentései között szerepelt, hogy a családi juttatásokat a szivárványcsaládok gyerekeire is szeretné kiterjeszteni. A családvédő civil szervezetek nehezményezik a miniszter ideológiai állásfoglalását, amely egyértelműen a hagyományos családmodell lebontására tesz lépéseket.
A francia rendőröket már semmibe veszik, kövekkel támadják meg őket a szabálysértő bulizók. Az esti kijárási korlátozások ellenére több mint száz ember gyűlt össze vasárnap egy kerti partira a párizsi régió északi részén fekvő Val-d’Oise megye Saint-Gratien településén. A helyszínre érkező járőrök azonban nem tudtak a tömegrendezvényre bejutni, mert a résztvevők kövekkel támadtak a rendőrökre. A rendőrök könnygázzal válaszoltak, hogy véget vessenek az összecsapásnak. A kerti parti résztvevői végül elmenekültek a helyszínről. A konfliktus nem egyedülálló, ugyanis a jó idő beköszöntével a hétvégén megsokasodtak az illegális összejövetelek Franciaországban. A tavaszi időben a Szajna-parton tömegek hömpölyögtek a hétvégén, miközben a brit vírusmutáns miatt ismét folyamatosan nő a fertőzések és a kórházi esetek száma.
A feminista megmozdulást minden évben megszervező 8M Bizottság közölte, hogy be fogják tartani az összes biztonsági előírást, és a rendezvényeket igyekeznek decentralizálni, hogy megelőzzék a tömeg kialakulását. Spanyolországban a koronavírus a tavalyi nőnapi felvonulások után terjedt el igazán. A délnyugat-európai országban akkor ugyanis még nem vették komolyan a járványról szóló híreket, sem az egyre több spanyolországi fertőzöttet. Mindenfajta biztonsági intézkedés nélkül, országszerte megtartották a nőnapi rendezvényeket. A betegek száma március 8-a után ugrásszerűen megnőtt. A 8M Bizottság jelenleg a kormány jóváhagyására vár az idei rendezvényekkel kapcsolatban. A Vox nevű szélsőjobboldali párt közben kérvényezte, hogy nyilvánítsák március 8-át a koronavírus áldozatainak napjává.
(A vezető kép illusztráció, melyen egy Halloween parti látható a francia tüntetések kapcsán.)
Az előző részt IDE KATTINTVA olvashatják el.
Deák szerint a közelgő amerikai kormányváltás új fejezetet nyit a kapcsolatokban.
A franciaországi terrortámadás után még súlyosabb támadások történtek Európa-szerte.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója is reagált Pressman bosszújára.
Szijjártó Péter élesen bírálta a történteket.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Folytatni kell a magyar haderő fejlesztését
Szokatlan helyről érkezett háborús figyelmeztetés Trumpnak
Döntöttek az orvosok, műteni kellett a magyar fociedzőt
Itt a fordulat: mélyponton Zelenszkij támogatottsága!
Mi történt Szoboszlai Dominikkal? Valami nem stimmel Liverpoolban
Felrobbant a Reddit egy magyar cukrászda kérésétől, sokaknak nem tetszett
Kiderült, ki az a fiatalember, aki levetette magát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér galériájáról
Keddi sportműsor: magyar–francia vk-selejtező, Arsenal–Newcastle elődöntő
Havas Henrik bejelentette: már hisz Magyar Péternek és támogatja is
A tüdőt veszélyeztetheti az új vírus
Újabb botrány rázta meg a brit királyi családot
Robbie Keane bocsánatot kért, amikor ma megérkezett az FTC edzőtáborába + videó
Deák szerint a közelgő amerikai kormányváltás új fejezetet nyit a kapcsolatokban.
A franciaországi terrortámadás után még súlyosabb támadások történtek Európa-szerte.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója is reagált Pressman bosszújára.
Szijjártó Péter élesen bírálta a történteket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.