Svédországban a legmagasabb a bevándorlók száma családegyesítési okokból – írja a Samhällsnytt nevű alternatív hírportál. A Lövfen-kormány gyakran hivatkozik arra, hogy a Svédországba irányuló migráció drasztikusan csökkent, ám a családegyesítés miatt az országba érkező migránsok száma az EU-ban a legmagasabb. Az elmúlt évben 50 ezer migráns érkezett Svédországba ezzel a jogcímmel, ami több, mint az összes skandináv országban együttvéve. A szociáldemokrata-zöld kormánykoalíció a most készülő új bevándorlási törvénytervezetében még több lehetőséget kíván adni a menekültstátusz megszerzésére, különféle jogcímeken, például a már az országban tartózkodó, eddig még menekültstátusz nélküli, fiatalkorúnak mondott, elsősorban afgán migránsoknak.
Nem lesznek vörös zónák Rómában
A város vezetése úgy döntött, hogy nem jelölnek ki vörös zónákat, mivel szerintük az nem jelent megfelelő megoldást az átfogó közbiztonság megteremtésére.