Az oltás kötelezővé tételéről szóló kitételt fedezett fel a román média a költségvetési törvény tervezetében. A Gandul hírportál a készülő büdzsének az egészségügyi minisztériumra vonatkozó fejezetét idézte, amely szerint
„az oltástörvény tartalmazza majd az oltást kötelezővé tevő előírást”.
Az oltásról szóló jogszabályt még nem fogadta el a bukaresti parlament, a tervezet képviselőházi vitára vár. Az erdélyi Maszol portál ugyanakkor megjegyzi: a szenátus által már megszavazott tervezetben nincs kötelező oltásra vonatkozó megfogalmazás. Bogdan Oprea, az egészségügyi minisztérium szóvivője kitérő választ adott a Gandul azon kérdésére, hogy támogatja-e a tárca az oltások kötelezővé tételét. – Különleges járványhelyzetek idején a gyerekek és az egész lakosság oltása fontossá válik. Így van ez most is a koronavírus-járvány idején – fogalmazott a szóvivő, hozzátéve: más halálos kimenetelű fertőző, ragályos megbetegedések is léteznek. Oprea példaként említette a kanyarót, amely oltással megelőzhető, s Romániában a tavalyi év első felében húszezer megbetegedéshez és hatvannégy halálesethez vezetett. Megszólalt az ügyben a romániai járványhelyzet kezelésének fő koordinátoraként számon tartott Raed Arafat is. A belügyi államtitkár azt mondta, a koronavírus elleni oltás továbbra sem lesz kötelező. – Az egészségügyi minisztérium javasolhat közegészségügyi intézkedéseket.
Azt viszont senki sem állítja, hogy a Covid–19 ellen használt vakcina kötelező lesz
– hangsúlyozta Arafat. Hétfőn egy újságírói kérdésre válaszolva Florin Cîţu kormányfő is cáfolta a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételét. Mint fogalmazott: a parlament előtt álló törvénytervezetnek semmi köze sincs a jelenleg zajló oltási kampányhoz.

Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement
Romániában egyébként hétfőn elkezdődött az AstraZeneca-vakcinával való immunizálás az oltóközpontokban. Eddig közel százötvenezer vakcinálásra váró személy jegyzett elő erre az oltóanyagra. Összességében több mint másfél millió előjegyzést tart jelenleg számon a romániai Covid–19 elleni oltáskampányt koordináló bizottság. A beadott oltások száma meghaladja az egymilliót, a túlnyomó többség a Pfizer–BioNTech vakcináját kapta.