Szijjártó Péter: Magyarország iránytűje a nemzeti érdek

A külgazdasági és külügyminiszter egy újabb magyar sikertörténetnek volt a tanúja Londonban.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 05. 28. 14:30
null
Szijjártó Péter Dublinban. Fotó: BORSOS MATYAS Forrás: facebook.com/szijjarto.peter
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Magyarország adta a legsikeresebb választ az Európai Unión belül a koronavírus-járvány gazdasági következményeire

– jelentette ki Szijjártó Péter pénteken Londonban. A külgazdasági és külügyminiszter a nemzetközi hírű Nanushka magyar divatházhálózat londoni boltjának a megnyitóünnepségén felszólalva elmondta, hogy világgazdasági szinten 42 százalékkal zuhant a működőtőke-áramlás az elmúlt évben, a Magyarországra érkező közvetlen külföldi tőkebefektetések értéke ugyanakkor száznegyven százalékkal emelkedett. Hangsúlyozta: a világkereskedelem értéke tavaly kilenc százalékkal csökkent, a magyar export ugyanakkor százmilliárd euró fölé nőtt, és Magyarország ezzel a világ országai között a 12. helyen volt a hazai össztermékhez (GDP) mért exportérték alapján.

– Magyarország iránytűje a koronavírus-válsághoz hasonló helyzetekben a nemzeti érdek, mivel ez kínálja a legjobb esélyt a hibák elkerülésére.

Ez volt Magyarország iránytűje a járvány okozta válság kezelésében is. A kormány választotta megoldás a magyar gazdaságtörténet eddigi legnagyobb értékű beruházásösztönző csomag összeállítása volt, azzal a céllal, hogy el lehessen kerülni a nagyarányú munkanélküliség kialakulását – számolt be róla a miniszter.

– Az eredményeket számokban lehet mérni: jelenleg 41 ezerrel több embernek van munkája Magyarországon, mint a járvány előtt, és ebben jó példát mutatott a Nanushka üzlethálózat is, amely szintén bővítette alkalmazotti állományát – közölte Szijjártó Péter. A miniszter kulcsfontosságúnak nevezte, hogy legyenek olyan magyar vállalatok, amelyek nemcsak a magyar piacon, hanem globálisan, a nemzetközi piacokon is sikeresek.

– A magyar kormány mindent megtesz az e célt szolgáló kezdeményezések támogatására, a magyar gazdaságpolitika egyik pillérét jelenti annak elősegítése, hogy a magyar vállalatok globális márkanevekké fejlődjenek

– fogalmazott Szijjártó Péter. Hozzátette: ennek a gazdaságpolitikának és a Magyarországra jellemző kreativitásnak a tökéletes kombinációja a Nanushka divatház.

Baldaszti Péter, a Nanushka társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a márka az utóbbi években jelentős nemzetközi sikereket ért el, a GB & Partners 2016-os befektetése nyomán négy év alatt húszszorosára növelte árbevételét és lokális divatmárkából globális luxusipari szereplővé vált.

A Nanushka termékeit mára több mint 500 viszonteladón keresztül, 50 országban forgalmazza világszerte, online értékesítése pedig több mint száz országban elérhető. A márka 2020-ban európai viszonylatban a leggyorsabban növekvő divatipari vállalat címet nyerte el a Financial Times rangsorolása szerint. A márka mögött álló Vanguards csoporthoz a Nanushka 2020-ban csatlakozott. A cégcsoportot Gubicza Ágoston, az EXIM Bank Exportösztönző és Növekedési Magántőkelapját is kezelő GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezetője és Baldaszti Péter hozta létre, hogy a Nanushka sikereihez hasonló vállalkozásokat építsen budapesti központtal, de globális jelenléttel. A divatipari cégcsoport olyan növekedési platformot biztosít feltörekvő európai divatmárkák számára, amely elősegíti az 1-5 millió eurós árbevételi szintről a 100 millió euró feletti méret elérését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.