Nem furcsa, hogy a demokráciára, jogállamiságra és a kisebbségek védelmére most oly kényes brüsszeli bürokratáknak egy szavuk sem volt soha az uniós őshonos nemzeti kisebbségeket (így a külhoni magyarokat) rendszeresen érő negatív megkülönböztetés kapcsán? – tette fel a kérdést a Facebook-bejegyzésében Varga Judit.
Nem furcsa, hogy amikor külhoni magyarság anyanyelvű oktatása került veszélybe vagy épp a kettős állampolgárság miatt néztek szembe szankciókkal, akkor a brüsszeli elit mélyen hallgatott!
Nem furcsa, hogy a magyar gyermekvédelmi jogszabály kapcsán már a hivatalos vizsgálat előtt ítéletet mondanak, miközben a nemzeti kisebbségek által indított európai polgári kezdeményezés elindítását éppen az Európai Bizottság akadályozta évekig, majd miután összegyűlt a szükséges 1 millió aláírás, hatáskör hiányára hivatkozva nem is tárgyalta érdemben az európai polgárok javaslatát – fejtette ki az igazságügyi miniszter.
Tényleg így kell működnie a szuverén tagállamok önkéntes közösségének? Ezek után hogyan várja azt bárki Brüsszelben, hogy az uniós polgárok támogassanak a mostaninál is „mélyebb” együttműködést! – zárta a Facebook-bejegyzését Varga Judit.