Mintegy 29 százalékos támogatottsággal a jobbközép Köztársaságiak párt (LR) végzett az élen vasárnap a francia regionális választások első fordulójában, alacsony, alig 33 százalékos részvétel mellett
– derült ki a helyi hírtelevíziók által ismertetett exit poll eredményekből.
Az északi Hauts-de-France régióban a konzervatív – és várhatóan jövőre az elnökségért is induló – Xavier Bertrand, a régiótanács elnöke például a voksok 41 százalékát szerezte meg. Bertrand korábbi jobboldali kormányokban több miniszteri posztot is betöltött. A baloldali pártok együttesen mintegy 26 százalékos támogatottságot tudhatnak magukénak, ezen belül a szocialisták 18 százalékot kaptak. A Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés a vártnál rosszabbul szerepelt, a szavazatok mindössze 18,5 százalékát szerezte meg. Emmanuel Macron államfő pártja, amelynek eddig nem voltak képviselői a regionális tanácsokban, és nem is indított minden régióban jelöltet, 11 százalékot ért el. Pártja, a Köztársaság lendületben (LREM) hat évvel ezelőtt még nem létezett, így tagjai sincsenek a regionális tanácsokban, és nem is indított jelöltet minden régióban. Jelöltjei vasárnap több helyütt nem szerezték meg a megfelelő számú voksot ahhoz sem, hogy indulhassanak a második fordulóban.
– Ez egy nehéz választás volt [a kormánypárt számára]
– ismerte el vasárnap este Gabriel Attal kormányszóvivő. Christian Jacob, a Köztársaságiak képviselőházi frakcióvezetője szerint a kormánypárt „megsemmisítő vereséget” szenvedett.
Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő korábban elmondta lapunknak, hogy általában a városlakók baloldalibbak, centristábbak, zöldebbek, a vidékiek pedig inkább konzervatívabb nézeteket vallanak, ezért látható az, hogy Macron szavazótábora inkább a képzettebb, jól kereső városi rétegből kerül ki.

MTI/EPA/Reuters/Christian Hartmann
A régiók többségét, hetet, eddig az ellenzéki, jobbközép Köztársaságiak vezették, hatot a szintén ellenzéki baloldal irányított, míg két helyen centristák, Korzika és Martinique szigetén pedig a helyi nacionalista erők kormányoznak. Az exit pollok eredményei alapján az látszik, hogy a legtöbb régióban a választók megerősítették pozíciójukban a régiótanácsok eddigi vezetőit, akik alapvetően a hagyományos pártokból kerültek ki. Soós Eszter Petronella korábban arra mutatott rá, hogy miközben a politikai palettát országos szinten egyébként domináló politikusok, vagyis Emmanuel Macron és Marine Le Pen pártjainak regionális beágyazottsága rendkívül gyenge, a hagyományos politikai tömörülések, azaz a szocialisták és a republikánusok jelöltjei továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek helyi szinten.