Varga Judit: A jogállamiság hazatért

A jogállamisági vita végre oda került, ahová tartozik, a téma ugyanis az igazságügyi miniszterek elé került; az 1996-os Európa-bajnokság szlogenje újra aktuális: a foci hazatér helyett azonban most a jogállamiság hazatér a mérvadó – jelentette ki az igazságügyi miniszter hétfőn Luxembourgban, a tagországok európai ügyekkel foglalkozó szakminisztereinek tanácsülését követően.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 06. 07. 19:58
20200916 Budapest Varga Judit igazságügyi miniszter Fotó: Kurucz Árpád KA Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a terrorizmus, az illegális migráció szervezése és a pedofil bűncselekmények már jelentős részben az online térben vannak jelen. A társadalom és az egyén védelme szempontjából ezért nélkülözhetetlenek az olyan jogi eszközök, amelyek lehetővé teszik az illegális online tartalmak elleni hatékony fellépést.

Magyarország elkötelezett támogatója az ilyen eszközök bevezetésének

– hangsúlyozta. Hozzátette ugyanakkor: fontos, hogy az illegális tartalmakkal szembeni hatékony fellépés mellett ne sérüljön az állampolgárok szólás- és véleménynyilvánítási szabadsága, illetve az, hogy tiszteletben tartsák a nemzeti jogrendszerek, különösen a büntető jogrendszerek a sajátosságait. Végezetül kitért arra is, hogy a tanácsülés szünetében tárgyalást folytatott Ferdinand Grapperhaus holland igazságügyi miniszterrel az áldozatsegítés témakörében. Megjegyezte: január 1-jétől, holland mintára Magyarország közvetlen áldozatelérési rendszert vezette be. Ennek lényege, hogy akkor is segítséget kaphatnak a szándékos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatai, ha nem közvetlenül maguk keresik fel az áldozatsegítő szolgálatokat, központokat (ÁSK). A rendőrség útján hozzájárulásukat adhatják ahhoz, hogy az áldozatsegítő szolgálatok kettő munkanapon belül kapcsolatba léphessenek velük és tájékoztathassák őket a segítség valamennyi formájáról.

Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozik áldozatsegítésben is

– tette hozzá Varga Judit. Az uniós tagállamok igazságügyi miniszerei a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó rendkívüli intézkedések miatt több mint egy év elteltével személyes részvétel mellett találkoztak Luxembourgban.

Az uniós tagállamok igazságügyi miniszerei a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó rendkívüli intézkedések miatt több mint egy év elteltével személyes részvétel mellett találkoztak Luxembourgban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.