Módosíthatják a francia nyugdíjtörvényt
Tűz Los Angelesben: a lángok mellett az ideológia is pusztít
A genderideológia áldozatává vált a Los Angeles-i tűzoltóság.
Módosíthatják a francia nyugdíjtörvényt
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök leporolja azt a nyugdíjreform-tervezetet, amely 2019 decemberében nagyszabású tüntetéssorozatot eredményezett Franciaország-szerte. A koronavírus-járvány miatt a reform törvényjavaslatát a francia törvényalkotók 2020 tavaszán ugyan félretették, de a járvány lecsengésével ismét napirendre tűzték a kérdést. A hír hallatán a franciaországi szakszervezetek már készenléti riadót fújtak. Ha a nyugdíjreform a jelenlegi formájában lépne életbe, akkor a nyugdíjkorhatárt a jelenlegi 62 évről 64-re módosítaná, 41,5-ről 43 évre emelné a nyugdíjazáshoz szükséges igazolt munkaviszonyt, és minden foglalkozásra egységesítené a nyugdíjazás feltételeit.
Forrás: Ouest-france.fr
A belgák többsége már egyetértene a kötelező oltással
Egy friss felmérés szerint Belgium lakosságának nagyobb része, azaz 52 százaléka támogatná a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételét. Az eredmény azért figyelemre méltó, mert a kötelező oltást támogatók aránya márciusban még csak 45 százalék volt. A kötelező immunizációt leginkább a rendpárti flamand lakosság tartja jó ötletnek, az ország déli régiójában, a vallon területeken ugyan a belgáknak csak 44 százaléka fogadná el a kötelező oltás gondolatát, de márciusban ugyanez az arány még csak 36 százalék volt. A fővárosi régió különösen nemzetközi összetételű lakossága szokás szerint középen helyezkedik el véleményével: júniusban 49 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy támogatná a kötelező oltást, a márciusban mért 38 százalékkal szemben. A 11 százalékpontos változás oka lehet a belga fővárosra jellemző nagy népsűrűség (amely kedvez a járvány terjedésének) vagy akár a nemzetközi közösségek életét megbénító utazási korlátozások.
Forrás: Plus.lesoir.be
Dánia szerint változtatni kell az EU bevándorláspolitikáján
Új, alapjaiban átalakított bevándorlási törvényt fogadott el Dánia. A legjelentősebb változás az, hogy a menedékjogot keresők csak egy meghatározott, harmadik (feltehetően afrikai) országban indíthatják el majd a folyamatot, Dánia területén nem. A dán bevándorlási és integrációs miniszter elmondta, hogy az ország az elmúlt évben már rekordalacsony számú migránst fogadott be, erre pedig az egész kormányzat büszke. Dánia komolyan veszi, hogy csak humanitárius okok miatt adjon menekültstátust.
– Ma elsősorban fiatal férfiak ülnek az Európa felé tartó hajókon a Földközi-tengeren. A felének semmilyen szüksége sem lenne nemzetközi védelemre – mondta Mattias Tesfaya. – Ezekre az emberekre költjük a pénzünket. Ezen változtatnunk kell, és Dánia lépéseket is tesz az ügyért. Meggyőződésem, hogy az Európai Uniónak is változtatni kell a bevándorláspolitikáján” – tette hozzá a miniszter. Januárban Matte Frederiksen miniszterelnök azt közölte, Dánia célja az, hogy egy migráns se érkezzen az országba.
Források: SVT Aktuellt, Aftonbladet
Bugnyár Zoltán
Vonat elé ugrott a Japán Olimpiai Bizottság egyik tisztviselője
Hétfő reggel vonat elé vetette magát a Japán Olimpiai Bizottság egyik magas rangú tisztviselője. A nyomozás jelenlegi állása és a szemtanúk beszámolója szerint az eset öngyilkosságnak tűnik. A tokiói rendőrség azonban folytatja a haláleset körülményeinek feltárását. A halálra gázolt tisztviselő 52 éves volt.
Forrás: english.alarabiya.net
(A borítóképen az olimpiai öt karika Tokióban 2021. június 7-én. Forrás: MTI/AP/Szaszahara Kodzsi)
A genderideológia áldozatává vált a Los Angeles-i tűzoltóság.
Egy gázpalack robbant fel az étteremben.
Elon Musk Donald Trump legfontosabb bizalmi emberévé vált, aki az elnökválasztási kampány során mindvégig azt hangsúlyozta, hogy szerinte Trump újraválasztása az amerikai szabadság megőrzésének kulcsa.
Trump képviselői is részt vesznek a legújabb tárgyalásokon.
Lendvai Ildikó leleplezte Magyar Pétert, kiderült a titok
A Liverpool edzője Szoboszlai lecserélésének okáról beszélt
Zseni vagy, ha meglátod az arcot ezen a képen
Varga Barnabást tényleg figyeli a Torino – állítja a menedzsere
Nádai Anikó hosszú idő után megmutatta fiait, ilyen nagyot nőttek – Családi fotó
Somogyi András alpári stílusban beszélt a magyar miniszterelnökről + videó
Varga Barnabás marad a Fradiban? Nem fizetik ki a valós értékét, mert a magyar bajnokságban játszik
Ez a négy fűszer kell a tökéletes csabai kolbászhoz - a kolbászkirály elárulta a titkos családi receptet!
Most Szoboszlai Dominik megmozdulásain ámul Anglia + videó
Elon Musk rávilágított a Magyarországot ért elvtelen támadásokra
Magyar Péteren átok ül, könyörtelenül lecsapott rá az Orbán Viktor Akciócsoport
Szoboszlai újítása lázba hozta az angolokat, Liverpool-legendákhoz hasonlítják
A genderideológia áldozatává vált a Los Angeles-i tűzoltóság.
Egy gázpalack robbant fel az étteremben.
Elon Musk Donald Trump legfontosabb bizalmi emberévé vált, aki az elnökválasztási kampány során mindvégig azt hangsúlyozta, hogy szerinte Trump újraválasztása az amerikai szabadság megőrzésének kulcsa.
Trump képviselői is részt vesznek a legújabb tárgyalásokon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.