Nem adják fel a demokraták
A demokrata párti Cyrus Vance manhattani kerületi ügyész egyébként több mint két éve folytat rendületlenül vizsgálatot Trump elnökségét megelőző üzleti ügyei kapcsán. Kezdetben a vizsgálódás a Stormy Daniels pornószínésznőnek és Karen McDougal Playboy-modellnek fizetett hallgatási pénzekre összpontosult. A két nő ugyanis azt állította, hogy évekkel korábban viszonyuk volt Trumppal és a feltételezések szerint a pénzt az elnökválasztási kampányra rendelkezésre álló összegből finanszírozták volna, megsértve ezzel a kampányfinanszírozási törvényt.
A vizsgálatot később kiterjesztették lehetséges adó-, banki-, és biztosítási csalásra is.
Vance-szel párhuzamosan a szintén demokrata párti Letitia James New York-i főügyész is vizsgálatot folytat Trump ingatlanvállalatával szemben. Vance és James időközben már közös erővel próbálnak fényt deríteni arra, hogy vajon Trump, vagy a vállalata hamisan adott-e meg ingatlanárakat ezzel biztosítva kölcsönöket, illetve gazdasági és adózási előnyöket magának – emlékeztetett a távirati iroda.
A vizsgálatok új lendületet kaptak, mióta Trump elveszítette az 2020-as elnökválasztást és a demokrata párti Joe Biden került az elnöki székbe.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!