Hozzátette: ha azzal zsarolnak, hogy politikai problémák miatt nem teszik elérhetővé ezeket a forrásokat, az egyszerűen elfogadhatatlan, szembe megy az európai értékekkel és szabályokkal. Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az ország a helyreállítási alapok nélkül is képes lesz rendkívül jelentős GDP-növekedést realizálni az év végére.
A gyermekvédelmi törvényre vonatkozó felvetésekre válaszolva a miniszter azt mondta, hogy a szexuális orientációt érintő nevelés kizárólag a szülők és az arra jogosult szakértők feladata. A kormány azt tiltja, hogy bizonyos NGO-k aktivistái bemenjenek az iskolákba és óvodákba, és „az engedélyünk és tudtunk nélkül beszéljenek a gyermekeinkkel a szexuális orientációról” – mondta a miniszter.
Szijjártó Péter szégyenteljesnek nevezte, amit az ügyben az Európai Bizottság elnöke tett. Úgy fogalmazott: utoljára a kommunizmusban fordulhatott elő, hogy az ítélet már a tárgyalás előtt megszületett.
A miniszter közölte: biztos abban, hogy a magyar Országgyűlés által megszavazott törvény teljes mértékben megfelel az európai jogszabályoknak. Az Európai Unió Alapjogi Chartája kimondja, a szülők joga, hogy a gyermekeik számára szociális, pedagógiai és pszichológiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak. Megjegyezte: az oktatási, nevelési kérdések a nemzeti kompetenciák alá esnek. A gyermekvédelmi népszavazással a magyar kormány lehetőséget biztosít az embereknek, hogy egyértelműen kifejezhessék véleményüket, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania.
Arra a kérdésre, hogy a hírek szerint egy izraeli kémszoftverrel lehallgatások történtek Magyarországon is, a miniszter úgy reagált: mióta hivatalba léptek 2010-ben, nem figyeltek meg és nem hallgattak le senkit törvénytelen módon. Senkit sem hallgattak le pusztán amiatt, mert újságíró és senkit sem hallgattak le pusztán azért, mert nem ápolt barátságos viszonyt a kormánnyal – fogalmazott.
Mark Rutte holland miniszterelnök kijelentéséről, amely szerint Magyarországnak nincs keresnivalója az unióban, azt mondta: a holland miniszterelnök gyűlöli a magyarokat, egyfajta hungarofób. Magyarország az Európai Unió tagja, az is marad, és a kormány egy erős Európai Unióért dolgozik a jövőben is – fogalmazott az adásban Szijjártó Péter a tájékoztatás szerint.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!