Hivatalos: nem változtat a csapatkivonás határidején az USA

A Fehér Ház szerint szükség esetére kidolgoznak egy vésztervet a határidő módosítására.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 08. 25. 9:44
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fehér Ház megerősítette: az Egyesült Államok a korábbi terveknek megfelelően augusztus 31-ig kivonja csapatait Afganisztánból. 

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője a hét vezető ipari hatalmat összefogó G7-csoporthoz tartozó országok vezetőinek tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón kijelentette azt is, hogy Joe Biden amerikai elnök a megbeszélésen megerősítette: jelenleg tartják az iramot, hogy augusztus 31-ével végezhessenek az evakuálással, és tájékoztatást adott az amerikai és más állampolgárok, illetve az afgán szövetségesek kimenekítésének menetéről. Mint mondta, az amerikai elnök világossá tette, hogy minden egyes műveleti nappal tovább nő a csapatok számára a fenyegetettség az Iszlám Állam dzsihadista szervezet részéről.

A szóvivő egyben beszélt arról is, hogy az augusztus 31-i határidő betartása nagyban függ a dél-ázsiai országban hatalomra került tálibokkal történő egyeztetéstől, ideértve azt is, hogy a radikális iszlamisták átengedjék a kabuli Hamid Karzai repülőtérre a kimenekítendő embereket.

Psaki kiemelte, hogy az elnök felkérte a Pentagont és a külügyminisztériumot, hogy szükség esetére dolgozzanak ki vésztervet a határidő módosítására.

A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni afgán elnök ezt megelőzően elmenekült az országból.

 

Borítókép: Joe Biden amerikai elnök (k) az afganisztáni helyzetről beszél a washingtoni Fehér Házban 2021. augusztus 20-án. 

Fotó: MTI/EPA/Consolidated News Photos/Chris Kleponis

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.