Meggyilkoltak egy katolikus papot Franciaország nyugati részén hétfő reggel – jelentette be Gérald Darmanin francia belügyminiszter a Twitteren.
A tárcavezető támogatásáról biztosította az ország katolikus közösségét. Egy, az ügyet jól ismerő forrás elmondta, hogy a gyilkos feladta magát a Mortagne-sur-Sevre-i csendőrségen. A férfi igazságügyi megfigyelés alatt állt a tavaly júliusi nantes-i katedrális tűzzel kapcsolatban tette – hozzá a forrás.
A Valeurs Actuelles című jobboldali médium információi szerint a gyilkosságot egy ruandai migráns követte el.
A Franceinfo közszolgálati rádió szerint a meggyilkolt Olivier Maire atyára Saint-Laurent-sur-Sevre-ben bukkantak rá egy missziósházban.
A hatvanéves atya hónapok óta szállást adott gyilkosának
– mondta el egy rendőrségi forrás. Darmanin támogatásáról biztosította az ország katolikus közösségét, és hozzátette: a nap folyamán felkeresi a térséget.
Ügyészek később közölték, hogy a pap meggyilkolásának gyanújával letartóztattak egy ruandai bevándorlót, aki igazságügyi megfigyelés alatt áll a nantes-i katedrális tavaly júliusi felgyújtásának gyanúja miatYannick Le Goater, a Vendée megyei La Roche-sur-Yon község ügyésze újságíróknak elmondta: a rendőrség a pap holttestére egy szobában talált rá, amelyhez a gyanúsított adott nekik kulcsot. Le Goater szerint a nyomozás jelenlegi állása szerint nincs terrorista indítékra utaló jel. A gyanúsítottat a katedrális felgyújtását követően május végéig őrizetben tartották, majd igazságügyi felügyelet mellett szabadon engedték, és elhelyezték az apátságban – tette hozzá. Miután a férfi arról beszélt, hogy távozni akar, egy pszichiátriai osztályra szállították, ahol július végéig maradt. A hatóságok továbbra is vizsgálják az elkövető indítékát.
Egy, az ügyet jól ismerő forrás korábban azt mondta, hogy a gyilkos a Mortagne-sur-Sevre-i csendőrségen adta fel magát. A hatóságok szerint a ruandai férfi gyújtotta fel tavaly júliusban a gótikus katedrálist. A tűzben értékes freskók semmisültek meg, és tönkrement a templom híres orgonája is, amely még a francia forradalmat és a második világháborút is túlélte.
A Valeurs Actuelles című jobboldali médium információi szerint a gyilkosság elkövetője egy 40 éves ruandai bevándorló, Emmanuel Abayisenga. Ezt Christelle Morancais, a Loire-mente régió tanácsának elnöke is megerősítette a Twitteren.
A ruandai férfi korábban önkéntesként dolgozott az egyházmegyénél. A francia bevándorlási hivatal 2019-ben kiutasította az országból, de a ruandai férfi az országban maradt, tárgyalásra várva.