Nem megy Macron az ENSZ rasszizmus elleni konferenciájára

A francia államfő antiszemitizmus miatti aggályokra hivatkozva hozta meg döntését.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 08. 13. 14:17
MACRON, Emmanuel
Párizs, 2020. szeptember 4. Emmanuel Macron francia elnök beszédet mond a francia köztársaság megalakulásának 150. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen a francia történelem nagyjainak végső nyughelyén, a párizsi Panthéonban 2020. szeptember 4-én. A francia államfő szót emelt a vallási szeparatizmus ellen, és úgy vélte, hogy a szekularizált köztársasági berendezkedést továbbra is védelmezni kell. MTI/EPA pool/Julien De Rosa Fotó: Julien De Rosa
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Antiszemitizmus miatti aggályokra hivatkozva a francia elnöki hivatal pénteken közölte, hogy Emmanuel Macron francia államfő nem vesz részt az ENSZ rasszizmus elleni szeptemberi konferenciáján New Yorkban. A közleményben azt írták: az ENSZ rasszizmus elleni utókonferenciáján korábban antiszemita megjegyzések hangzottak el, így Franciaország a távolmaradás mellett döntött. Korábban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Izrael, Kanada és több európai ország is bejelentette a találkozó bojkottálását hasonló indokokra hivatkozva. Számos nyugati állam, köztük Franciaország már a 2009-es, illetve a 2011-es rasszizmus elleni konferencián sem vett részt.

Az első rasszizmusellenes konferenciát húsz évvel ezelőtt, 2001. augusztus 31. és szeptember 8. között tartották a dél-afrikai Durbanban. A találkozót megosztottság jellemezte az antiszemitizmus, a gyarmatosítás és a rabszolgatartás kérdéseiben. Az Egyesült Államok és Izrael képviselői távoztak a konferenciáról a megbeszélések hangneme ellen tiltakozva.

Az emberi jogok egyetemessége mellett elkötelezett Franciaország továbbra is küzdeni fog a rasszizmus bármilyen formája ellen, és őrködni fog afelett, hogy a konferenciára az ENSZ alapelveivel összhangban kerüljön sor

– állt a közleményben.

Emmanuel Macron tavaly figyelmeztetett az antiszemitizmus újbóli fellángolása ellen Európában. Macron földalatti gonosznak nevezte az antiszemitizmust, amely – mint fogalmazott – eddigi arca mellé új álarcot öltött az iszlamista gyűlölet formájában.

 

Borítókép: Párizs, 2020. szeptember 4. Emmanuel Macron francia elnök beszédet mond a francia köztársaság megalakulásának 150. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen a francia történelem nagyjainak végső nyughelyén, a párizsi Panthéonban 2020. szeptember 4-én.  MTI/EPA pool/Julien De Rosa

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.