Román támadások a trianoni párhuzam miatt

A román külügyminisztérium kifogásolta Áder János kijelentését.

null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újságírói kérdésre sem reagált Florin Cîţu román miniszterelnök Áder János államfő minapi kijevi nyilatkozatára, amelyben párhuzamot vont Trianon traumája és a Krím orosz annektálása között. 

 Ezekről a kérdésekről (csak) itt beszélünk, Bukarestben 

– válaszolt a bukaresti ellenzék által kreált ügyre az Agerpres hírügynökség által idézett kormányfő. Mint mondta, meglepte a Szociáldemokrata Párt (PSD) támadása és hogy sokakat ez téma foglalkoztat, holott Ukrajnában egyebek mellett az ott élő román kisebbség anyanyelvű oktatási jogaiért emelt szót, maga a csúcstalálkozó pedig kötött keretek között zajlott le. A magyar államfő és a román miniszterelnök egyaránt a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartására kérte az ukrán hatóságokat a kijevi konferencián.

A PSD sértésnek nevezte, hogy Áder János a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó hétfői csúcsértekezleten arról is beszélt: a magyarok tudatába mélyen beleégett mind a nagyhatalmi agresszió, mind pedig Trianon traumájának emléke, ezért pontosan tudják, hogy Ukrajna népének miért annyira érzékeny seb a Krím annexiója. 

Nincs itt semmiféle összehasonlítani-való! A Krím félsziget erőszakos elcsatolását hivatalosan egyetlen demokratikus ország sem ismeri el. Ellenben Erdély egyesülése Romániával a románok egyöntetű akaratának eredménye, amit az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagy nemzetgyűlés határozatban rögzített, és amit elismernek nemzetközi szerződések, az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződés is

– írta Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu PSD-vezér.

A kormányzó Nemzeti Liberális Párt Cîţuval szemben bukásra álló vezetője, Ludovic Orban képviselőházi elnök is megszólalt az ügyben. Szerinte Áder János „harcias” beszédének semmi köze a történelmi valósághoz és Romániának egy ilyen sértést normális körülmények között nem kell válasz nélkül hagynia.

A G4media hírportál közben úgy értesült, hogy a román külügyminisztérium kedden Magyarország bukaresti nagykövetének küldött üzenetben kifogásolta a köztársasági elnök párhuzamát, azt „nem helyénvalónak” nevezve. A magyar külképviseletről lapunk érdeklődésére megerősítették az információt. A román külügyi tárca telefonon közölte nemtetszését Zákonyi Botond nagykövettel.

 

Borítókép: Áder János köztársasági elnök (első sor, b7) beszédet mond a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó csúcsértekezleten Kijevben, a Parkovij konferencia-központban 2021. augusztus 23-án

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.