Meghalt a ruandai népirtás irányítója

Theoneste Bagosora kezéhez nyolcszázezer áldozat vére tapadt.

MTI
2021. 09. 26. 9:05
Theoneste Bagosora a bíróság előtt. Forrás: AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meghalt börtönében, Maliban a ruandai hadsereg egykori ezredese, akit azzal vádoltak, hogy ő irányította az 1994-es népirtás során 800 ezer ember lemészárlását – közölték szombaton mali tisztviselők. Theoneste Bagosora a nyugat-afrikai országban töltötte büntetését, miután az akkori ruandai Nemzetközi Törvényszék (ICTR) bűnösnek találta emberiesség elleni bűncselekményekben. Előbb életfogytiglani börtönre ítélték, amit később 35 évre csökkentettek.

Egy névtelenséget kérő, a helyi börtönigazgatóságon dolgozó forrás a Reuters hírügynökségnek megerősítette az értesülést. 

Elmondta, hogy Bagosora több mint 80 éves volt, súlyos beteg, szívproblémákkal küzdött. 

Többször is kórházba került, és három műtéten esett át. Egy klinikán halt meg szombaton – tette hozzá a nyilatkozó. Egy másik forrás a bamakói fellebbviteli bíróságon ugyancsak megerősítette a férfi halálát.

Az ügyészek azzal vádolták Bagosorát, aki korábban a védelmi minisztérium kabinetigazgatója volt, hogy átvette az irányítást a közép-afrikai ország katonai és politikai ügyei felett.

A vád szerint Bagosora irányította a csapatokat és azt a hutu milíciát, amely száz nap alatt mintegy 800 ezer kisebbségi tuszit és mérsékelt hutut gyilkolt meg.

Romeo Dallaire kanadai tábornok, az ENSZ békefenntartóinak vezetője a népirtás idején Bagosorát a gyilkosságok „főnökének” nevezte, és azt mondta, a volt ezredes őt is megfenyegette azzal, hogy megöli.

A ruandai népirtás áldozatainak ruhái egy frissen feltárt tömegsírnál   Fotó: Kurokava Dai

Huszonhét éve, 1994. április 6-án a ruandai főváros, Kigali repülőterén máig tisztázatlan körülmények között lelőtték a Juvénal Habyarimana elnököt szállító repülőgépet. Néhány órával később a kis afrikai országban elszabadult az erőszak, a következő nyolcvan napban mintegy 800 ezer embert gyilkoltak meg, túlnyomó többségük a kisebbségi tuszi népcsoporthoz tartozott. A második világháború utáni egyik legsúlyosabb népirtás megszervezőit és végrehajtóit nemzetközi törvényszék vonta felelősségre.

Borítókép: Theoneste Bagosora a bíróság előtt. Forrás: AFP

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.