Történelmi ítéletet hozott a napokban a bukaresti táblabíróság: megállapította, hogy hátrányosan különböztette meg a Kolozs megyei tanfelügyelőség azokat a magyar diákokat, akiknek 2016-ban nem tette lehetővé, hogy az egész megye egyetlen magyar nyelvű képzőművészeti 5. osztályt elindítsák.
A bíróság
az ügyet perre vivő tíz diák számára egyenként 6-6 ezer lejes (mintegy 432 ezer forintos) kártérítést ítélt meg,
amit a tanügyminisztériumnak és a tanfelügyelőségnek kell megfizetnie. Az ítélet jogerős, az ötéves kálváriáról – amelynek végét a diákok értelemszerűen nem várták meg – bővebben korábbi cikkében is írt erről a Mandiner.
Hamis beletörődés
A szülők mögött mindvégig ott állt az Advocacy Group for Freedom of Identity (AGFI) jogvédő csoport, amelyik, mint kiderült, pro bono, azaz ingyenesen vitte az ügyet.
Képviselőjük, Bethlendi András kolozsvári jogász a Mandinernek arról beszél, mindenféleképpen figyelemre méltó, hogy
ez a legelső olyan kisebbségjogi ügy, ahol nyelvi diszkrimináció okán anyagi kártérítést ítél meg jogerősen egy romániai bíróság.
Más kérdés, hogy a győzelem olyan szempontból pürrhoszi, hogy a diákok zöme más iskolákban keresett magának anyanyelvi oktatást, van, aki egészen Budapestig ment képzőművészetet tanulni magyarul. Ugyanakkor szerinte időközben lehetett volna próbálkozni, hiszen a magyarokkal nem szimpatizáló Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelőt azóta leváltották, időközben az RMDSZ kormányra került, így, ha azóta újra felmerült volna az igény akár már létre lehetett volna hozni a magyar nyelvű osztályt.
Bethlendi nem optimista, ki is mondja, szerinte ilyen szándék nem volt, mert a magyar közösség sajnos belekényelmesedett az „úgysem lehet” állapotába – írja a Mandiner.
Az ingatlanügyek neccesebbek
Ugyanakkor maga a döntés precedensértékű olyan szempontból, hogy rámutat: ha valakit nyelvi diszkrimináció ért, igenis érdemes bírósághoz fordulnia.
Bethlendi vegyes véleménnyel van a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hatékonyságáról is: emlékezetes, a CNCD is elmarasztalta a tanfelügyelőséget, a főtanfelügyelő azonban nem vette komolyan az elmarasztalást. Nem véletlen: a Tanács nem köteles bírságolni vagy konkrét felszólítást tenni, lágy döntéseket hoz, így bár készségesen siet a diszkrimináltak védelmére, de felszólításai így véleménnyé fokozódnak le.
Bethlendi úgy véli, a nyelvjogi kérdésekben általában már lehet eredményt elérni a bíróságokon,
ezt mutatja Kolozsvár településnév-tábláinak többnyelvűsítése is; a probléma akkor kezdődik, mint például a marosvásárhelyi líceum ügyénél, ha például ingatlan is érintett a dologban, erre valamiért az igazságszolgáltatás nagyon érzékeny, és nem a kisebbségek felé billen a mérlege.
Ha energiát emésztene fel, inkább hagyják
Ugyanakkor a jogász szerint
a magyar közösség sokszor azokkal a jogaival és lehetőségeivel sem él, amelyek adottak.
Amikor az RMDSZ-es Király András volt az oktatásügyi államtitkár, nála is ugyanúgy hónapokig parkoltak a kérvényeik, a közigazgatás szintjén pedig ugyancsak nem érvényesül a többnyelvűség ott sem, ahol erre lehetőség lenne a magyarság 20 százalék fölötti arányából kifolyólag. Nincs kétnyelvűsítve a település honlapja, nincsenek lefordítva a határozatok, rendelkezések, mert egyszerűen nincs hozzárendelve többletforrás, azaz pénzbe és energiába kerülne élni a nyelvi jogainkkal, ezt pedig sokszor még magyar polgármesterek sem teszik meg – sorolja a jogász. Az állam ugyanis nem ad rá külön költségvetés-kiegészítést, így ezt meg szokták sokszor spórolni. Ráadásul ezért a költségvetési kiegészítésért az erdélyi magyar politikum sem nagyon kardoskodik, a lakosság is inkább beletörődő:
megszoktuk a törvénytelen állapotokat
– mondja.
Bethlendi és társai civilekként szabadidejükben foglalkoztak az apáczais diákok ügyével, de hiú ábrándnak látja, hogy a precedens nyomán tízesével özönlenének majd a diszkriminációs ügyek a bíróságokra: „ennyire nem vagyunk jogtudatosak” – fogalmaz. Olyan hivatal pedig nincsen, ahová befutnának ezek az ügyek, és amely felvenné ilyenkor például az AGFI-val a kapcsolatot – ehhez pénz, paripa, fegyver kellene, néhány főállásban ezzel foglalkozó kollégával egyetemben.
Így maradnak az egyéni küzdelmek – mindenesetre most legalább már van példa rá, hogy sikerülhet.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Bethlendi András. Forrás: Mandiner
