Enyhített a beutazási korlátozásokon az Egyesült Államok

Megváltoznak a beutazást érintő korlátozások Amerikában: az új szabályozás bizonyos országok tiltólistára helyezése helyett az olyan egyéneket próbálja kiszűrni majd, akik veszélyt jelenthetnek társaikra. Azoknak, akik be vannak oltva, maximum három napnál nem régebbi negatív teszt kell a beutazáshoz, az oltatlanoknak pedig egy napon belüli.

Magyar Nemzet
2021. 10. 26. 13:48
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még hétfőn írta alá Joe Biden amerikai elnök azt a rendeletet, amely november 8-tól hatályon kívül helyezi a több tucat országra vonatkozó, a koronavírus-járvány miatt 2020 márciusa óta érvényben lévő, de még Donald Trump elnökségére visszanyúló beutazási korlátozásokat. Az enyhítés célja, hogy ezentúl ne földrajzi alapon tiltsák meg a nem bevándorlási célú, nem elhalaszthatatlan utazásokat, hanem beoltottság alapon állapítsák meg, jelent-e valaki veszélyt másokra.

A könnyítés Európa nagy részét, Kínát, Brazíliát, Dél-Afrikát, Indiát és Iránt érinti – idézi az MTI Biden kiáltványát. A Fehér Ház először szeptember végén hozta nyilvánosságra, hogy november elején megszünteti a beutazási korlátozásokat azon külföldi turisták számára, akik a koronavírus elleni védettséghez szükséges összes oltással rendelkeznek. A most nyilvánosságra kerülő részletek szerint 

a repülőn érkező beutazóknak november 8-a után a koronavírus elleni oltásuk igazolását, illetve az indulást megelőző három napban készült teszt negatív eredményét kell majd bemutatniuk.

Az amerikai egészségügyi hatóságok korábban jelezték, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által sürgősségi alkalmazásra jóváhagyott vakcinákat (az AstraZeneca, a Johnson & Johnson, a Moderna, a Pfizer/BioNTech, a Sinopharm és a Sinovac oltóanyagokat) fogadják el.

Szigorú követelményeket írnak elő a légitársaságok számára is, amelyeknek ellenőrizniük kell majd, hogy a külföldi utazók rendelkeznek-e a szükséges oltásokkal, mielőtt felszállnak az Egyesült Államokba tartó járatokra. Az a légiforgalmi vállalat, amelyik ezt elmulasztja, ellenőrizetlen utasonként 35 ezer dollár bírságra számíthat. 

A külföldi légi utasoknak be kell nyújtaniuk a hivatalos forrásból származó oltási dokumentumaikat, a légitársaságoknak pedig meg kell erősíteniük, hogy az utolsó adag vakcinát az utazás dátumánál legalább két héttel korábban kapta az Amerikába tartó utas.

A társaságoknak továbbá, az AP amerikai hírügynökség szerint, kontaktinformációkat kell gyűjteniük az utasokról, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva vagy sem, arra az esetre, ha később szükségessé válna a kapcsolatok nyomon követése esetlegesen felmerülő fertőzés felbukkanásakor.

Washington közölte azt is, hogy a 18 év alatti gyermekek, valamint bizonyos egészségügyi problémákkal küzdő emberek mentesülnek az új oltási követelmények alól, de a repülőgép indulása előtti huszonnégy órában készült negatív koronavírusteszttel kell bizonyítaniuk, hogy nem fertőzöttek. Szigorú elbírálásban részesülnek viszont a nem teljes mértékben beoltott amerikai és külföldi állampolgárok, nekik is az utazás előtt egy nappal készült negatív teszteredményt kell bemutatniuk. 

Azok mentesülnek az oltási kötelezettség alól, akik klinikai tesztekben vettek részt, allergiásak az oltóanyagra, vagy olyan országból származnak, ahol nem érhető el széles körben vakcina, illetve tíz százaléknál alacsonyabb a felnőttek átoltottsági aránya.

Borítókép: AP/David Zalubowski

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.