Az állítólagos kémeket, akik között arab származásúak is vannak, a török hírszerzés még október 7-én fogta el az ország négy különböző tartományában. A műveletet egy év munka előzte meg, amelyben kétszáz ember vett részt. Az NTV információi szerint a 15 gyanúsított háromtagú sejtekbe szerveződött.
Letartóztattak 15 állítólagos Moszad-ügynököt
Törökországban előzetes letartóztatásba helyezték az izraeli Moszad hírszerző szervezet 15 állítólagos ügynökét – jelentette csütörtökön az NTV török hírtelevízió.

Elsősorban török állampolgárokról, valamint olyan, Törökországban élő külföldi egyetemi hallgatókról gyűjtöttek adatokat, akik később a védelmi ipar területén készültek elhelyezkedni. Továbbá arról igyekeztek információkat szerezni, hogy Törökország milyen könnyebbségeket biztosít a területén élő palesztinoknak. Mindezen felül egyesületek és más társadalmi szervezetek után is kutakodtak.
A Sabah török kormánypárti napilap arról is beszámolt, hogy az ügynökök a feltűnés elkerülése végett külföldön, európai és afrikai városokban találkoztak feletteseikkel, például Zágrábban, Bukarestben, Zürichben és Nairobiban.
A sajtóértesülés szerint az érintettek ellen várhatóan vádat emelnek. A török hatóságok egyelőre nem szólaltak meg az ügyben.
A borítókép illusztráció Forrás: Pexels
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Drámai fordulat az iráni válságban
Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Grönland: A külügyminiszterek szerint a vörös vonalak maradtak
Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Ukrajna hadat üzenhet az USA-nak? Kijev és Koppenhága megegyezett
Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Kallas elszólta magát: már nem bírja józanul
Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Drámai fordulat az iráni válságban
Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Grönland: A külügyminiszterek szerint a vörös vonalak maradtak
Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Ukrajna hadat üzenhet az USA-nak? Kijev és Koppenhága megegyezett
Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Kallas elszólta magát: már nem bírja józanul
Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!