Román KRESZ-módosítás a kerékpárosok védelmében

Módosította a román kormány a közlekedésrendészeti szabályzatot (KRESZ), aminek most a kerékpárosok örülhetnek a leginkább. Jogszabályba foglalták ugyanis, hogy a személygépkocsiknak mekkora távolságot kell hagyniuk a kerékpárosok előzésekor. Aki szabályt szeg, a járművezetői engedélye is bánhatja – tudtuk meg a Maszol.ro portálról.

Forrás: Maszol.ro2021. 10. 16. 12:28
null
Szentjobb, 2012. oktber 31. Helyi lakosok a romniai Szentjobb kzsgben 2012. oktber 31-n. Visszakapja eredeti nevt Romniban a Bihar megyei Szentjobb kzsg, miutn a bukaresti szentus megszavazta a nvvltoztatsrl szl sarkalatos trvnyt. MTI Fot: Czegldi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új szabály szerint azok a járművezetők, akik kevesebb mint óránkénti ötven kilométeres sebességgel haladnak, kötelesek a jármű bal oldalával átlépni a felezővonalat a kerékpáros vagy rolleres előzésekor, ám akik ötvennél gyorsabban haladnak, előzéskor legalább az autó szélességének felével át kell húzódniuk a szomszédos sávra – derül ki a cikkből.

A korábbi általános elv szerint másfél méteres távolságot kellett betartaniuk a járművezetőknek. Ezen változtatott a hivatalos közlönyben megjelent új szabálymódosítás, amely immár kötelezővé teszi a sofőröknek a megfelelő távolság betartását.

Azoknak a gépjárművezetőknek, akik a szabályt megszegik, a vezetői engedélyüket harminc napra felfüggeszthetik.

Az új szabályozás arra is kitér, hogy folytonos vonal mellett vagy előzést tiltó tábla hatókörében sem előzhetik meg a kerékpárosokat és a rollerrel közlekedőket a személygépkocsik.

A Maszol megkeresésére Kulcsár Béla, a marosvásárhelyi Pro Biciclo Urbo Egyesület alelnöke elmondta, ez egy olyan szabály, amelyet már nagyon rég vártak.

Az egyik legnagyobb gond a városi közlekedésben ugyanis az, hogy az autósok akár öt centiméternyire ráhúznak a kerékpárosokra előzéskor.

Az alelnök szerint a biciklisek kénytelenek kikerülni olyan gödröket, amikre egy járművezetőnek nem feltétlenül kell szigorúan figyelnie.

A balesetek leggyakoribb oka, hogy a járművezetők körültekintés nélkül ajtót nyitnak, a kerékpárosok pedig nekihajtanak, ezzel arra is utalva, hogy kerékpárosok is legyenek elővigyázatosak. Szintén gyakori baleseti tényező, hogy a személygépkocsi-sofőrök elmulasztanak elsőbbséget adni a kerékpárosoknak. Nagyon sok esetben ugyanakkor a biciklisek nem fordulnak a hatóságokhoz, mivel vagy nem éri őket komolyabb sérülés, vagy a baleset helyszínén megvitatják, ,,elintézik” a történteket – magyarázta Kulcsár Béla.

(Borítókép: Helyi lakosok a romániai Szentjobb községben. Fotó: MTI: Czeglédi Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.