Karl Nehammer lesz az új osztrák kancellár

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az eddigi belügyminiszter veszi át az ÖVP pártelnöki tisztségét is Sebastian Kurztól.

2021. 12. 03. 12:07

– Nagy megtiszteltetés és kiváltság a számomra, hogy az „új” néppártot vezethetem

– fejezte ki örömét Karl Nehammer. Hozzátette: „aktívan formálni” kívánja az osztrák politikai életet, ám tartani akarja az ÖVP irányvonalait a biztonság és a bevándorlás kérdéseiben. 

Az egykori hivatásos katona az illegális migrációval és a szélsőséges iszlamizmussal szemben keményen lépne fel az osztrák sajtó szerint.

A sajtótájékoztatón Karl Nehammer ismertette a további új kinevezéseket is a kormányon belül. Gerhard Karner veszi át a belügyminiszteri tisztséget Nehammertől, Alexander Schallenberget pedig külügyminiszternek nevezték ki. Mivel csütörtökön pár órával Schallenberg és Kurz lemondása után szövetségesük, Gernot Blümel pénzügyminiszter szintén bejelentette, hogy távozik tisztségéből, az ő helyére Magnus Brunner kerül.

Borítókép: Karl Nehammer, Ausztria új kancellárja (Fotó: Facebook/Karl Nehammer)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.