Megdöbbentő okból távolították el a New York-i professzort

Kirúgták az egyetemről a 46 esztendős professzort, aki semmi mást nem tett, csupán összekeverte két diák nevét, emiatt azonban rasszizmussal vádolták meg – olvasható a V4NA hírügynökség cikkében.

Forrás: V4NA HÍRÜGYNÖKSÉG2021. 12. 13. 16:54
Forrás: PIXABAY
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A New York-i Fordham Egyetem professzora, Christopher Trogan két késő diák nevét keverte össze, akik az óra után egy e-mailben azt írták, hogy megalázottnak érezték magukat, mert állításuk szerint a bőrszínük miatt keverte össze őket az oktató.

A vádakra válaszul Trogan egy kilencoldalas e-mailt küldött a diákoknak, amiben kifejtette, hogy egy egyszerű hibát követett el, aminek semmi köze a fajhoz, de elnézést kér a tévedésért.

A sértett diák azt feltételezte, hogy szándékosan hibáztam, mikor összekevertem őket. Mindent megtettem, hogy megnyugtassam a sértett diákokat, és biztosítsam őket arról, hogy egyszerű, emberi hibát követtem el. Ennek semmi köze a fajhoz– írta Trogan.

Trogan a nevek összekeverését azzal indokolta, hogy meg volt zavarodva, mert a két diák késve érkezett az órára, ő pedig egy másik diákra koncentrált éppen. A diákok állítása szerint a professzor hosszas bocsánatkérése csak rontott a helyzeten. – Tulajdonképpen nem voltunk olyan mérgesek, amiért összekeverte a nevünket, sokkal inkább a válaszában leírt dolgok miatt lettünk rá dühösek – mondta Chantal Sims hallgató. Sims elmondta, hogy nem jelentették az egyetem vezetésének az esetet, mert úgy érezték, hogy a professzor kommunikációja szükségtelen volt és túlzó, mert csak elnézést kellett volna kérnie a tévedés miatt.

Trogant két nappal később értesítették, hogy az eset miatt felfüggesztik és fizetés nélküli szabadságra küldik, amíg a vizsgálat folyamatban van. Továbbá arra utasították, hogy ne lépjen kapcsolatba egyetlen diákkal sem, különben azonnal kirúgják, emellett felfüggesztették a hozzáférését az egyetem elektronikus rendszereihez. Ezek után egy hónappal azonnali hatállyal elbocsátották az egyetemről rasszizmus vádjával.

Soha nem kaptam tájékoztatást az ellenem felhozott vádakról, és a vizsgálat során se jutottam semmilyen információhoz– jegyezte meg a professzor.

Az ügyben több diák is a tanár védelmére kelt. Az egyik hallgató azt nyilatkozta, hogy csalódott a professzor elbocsátása miatt. „Nagyon megdöbbentem, mert ez nem tűnt olyan komoly ügynek. Nem gondolom, hogy bármi rosszat tett volna a professzor” – olvasható a V4NA hírügynökség cikkében.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Pixabay)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.