Nem mond fel, de nem is dolgozik hatékonyan – ki kell rúgni vagy sem?
A munkavállalók 18 százaléka nem támogatja a vállalat céljait.
A munkavállalók 18 százaléka nem támogatja a vállalat céljait.

A Manchester United legendája is osztotta Jamie Carragher véleményét, a mézeshetek már véget értek.

A Rangers pocsékul indította az idényt, aminek hamar meglett a következménye.

Egyre nagyobb a nyomás Ange Postecoglou vállán, folytatódhat a vesszőfutása. A nemzetközi siker után újabb állását veszítheti el.

Korábban Izrael állította meg, most saját elvtársai.

A tavalyi négyezer után idén újabb ezer munkahelyet szüntet meg a Ford Kölnben. A vállalat – akárcsak legutóbb – most is az e-autók iránti alacsony kereslettel indokolja a leépítést.

Több cég adta össze a korrupt ukrán politikusra kiszabott óvadékot.

Ange Postecoglou hiába nyerte meg a Manchester United ellen az Európa-liga döntőjét, nem lehetett maradása a londoni klubnál.

Felmentették a Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium volt főigazgatóját.

A zöld-fehérek a Dinamo Kijev csütörtöki kiütése után a hírös városból is elhoznák a három pontot, ami alaposan megrengetné Gera Zoltán alatt a kecskeméti kispadot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Kommandósokat is riasztottak a helyszínre.

Az M0-s is elesett.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Partizánok gyújtogattak.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

2022. február 24-e óta az EU összesen 17 szankciós csomagot fogadott el.

„Amióta a Liverpool játékosa vagyok, azt hiszem, ilyen még nem esett meg velem” – jegyeze meg a csapatkapitány.

James Cameron még mindig tudja, mitől döglik a légy, a legtöbb blockbuster boldogan elfogadná az Avatar harmadik részének nyitószámait is.

Hungary's ruling parties head into 2026 in a favorable position.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.