Rehabilitációjának jogerőre emelkedéséről maga a szociáldemokrata politikus számolt be kedden, miután a legfelsőbb bíróság első fokon kimondott határozata ellen nem emelt óvást az ügyészség. A rehabilitáció folytán a büntetését letöltött elítélt mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.
Visszatérhet a közéletbe Adrian Nastase volt román miniszterelnök
Bírósági mentesítésben részesült Romániában a korrupcióért korábban két alkalommal is letöltendő szabadságvesztésre ítélt Adrian Nastase volt miniszterelnök, aki ezáltal visszaszerezte választójogát, és ismét megválaszthatóvá vált.
A szenvedés és igazságtalanság egy 16 éves időszaka ért véget, amelyet magam mögött akarok hagyni. Köszönöm családomnak a támogatást. Azt, hogy mit tartogat még számomra a jövő, majd meglátjuk
– írta blogján Nastase, anélkül, hogy esetleges közéleti terveit részletezte volna.
A politikust több éves pereskedés nyomán először 2012 júniusában, hatalommal való üzérkedésért börtönözték be egy illegális kampányfinanszírozási ügyben. Rabosításakor pisztolyával öngyilkosságot kísérelt meg, de csak könnyebben sérült meg.
Feltételes szabadlábra helyezését követően másodszor 2014 januárjában, egy másik korrupciós ügyben, vesztegetés elfogadása és egy tanú megzsarolása miatt került börtönbe.
A halmazati büntetésként kiszabott négy és fél évből korára és a börtönben végzett munkára – megjelentetett könyveire és a fegyenctársainak tartott előadásaira – tekintettel csak másfél évet kellett letöltenie.
Nastaset azonban további öt évre eltiltották a közügyektől: ennek lejártával kérhette most rehabilitálását.
A jelenleg 71 éves Adrian Nastase 2000-től 2004-ig volt Románia miniszterelnöke. Az ő pártelnöksége alatt vette fel a Ion Iliescu volt államfő által 1989-ben – még Nemzeti Megmentési Frontként - alapított posztkommunista utódpárt a Szociáldemokrata Párt (PSD) nevet.
Nastase miniszterelnöki mandátuma idején, 2004-ben csatlakozott Románia a NATO-hoz. Nastase bíróság elé állítását és elítélését a PSD a 2004-es elnökválasztáson meglepetésgyőzelmet arató Traian Basescu politikai bosszúnak tartotta, a jobboldal viszont az igazságszolgáltatás függetlenségének bizonyítékaként ünnepelte az "érinthetetlennek" tartott politikus bírósági elszámoltatását.
Borítókép: Újságíróknak nyilatkozik Adrian Nastase volt román miniszterelnök feltételes szabadlábra helyezése után Bukarestben 2013. március 18-án (Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDöbbenetes bejelentés: szándékos gyújtogatás okozhatta a Los Angeles-i tüzet
Őrizetben van egy férfi, aki feltehetően szándékosan okozta a szinte megfékezhetetlen Los Angeles-i tüzet.
Így verné szét az unió mezőgazdaságát Ukrajna felvétele
Északkeleti szomszédunkhoz már eddig is euró- és dollárszázmilliárdos tételek mentek, de még ennél is sokkal több kellene.
Itt a bejelentés: Trump találkozóra készül Vlagyimir Putyinnal
Vlagyimir Putyin azt akarja, hogy találkozzunk, és folyamatban van ennek megszervezése – mondta a megválasztott amerikai elnök a republikánus kormányzókkal tartott találkozója előtt.
Giorgia Meloni: Nem Musk, hanem Soros György jelent veszélyt a demokráciára
Az olasz miniszterelnök szerint Soros György oligarcha az, aki beavatkozik más nemzetek politikájába.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Menczer Tamás: Magyar Péter tanácsadója háborút akar - videó
Bepanaszolták a Ferencváros edzőtáborában hangoskodó játékosokat + videó
Gyors és kímélő, a paradicsomos-tonhalas tészta ebédre és vacsorára is szuper választás
„Ezeket a tüzeket nem a klímaváltozás okozta, hanem a liberális idióták” – kezdenek kiakadni a hollywoodi sztárok
Már kora reggel tömegkarambol történt, teljes az útzár
Az elkövetkező hetekben fokozódhat a járványhelyzet + videó
Az RTL új sorozata durván támadja a kormányt és a vidékieket
A Fradi és senki sem tudja, milyen edző Robbie Keane
Zelenszkij újabb kegyetlen lépéssel akarja háborúba kényszeríteni az ukrán férfiakat
A világ egyik legnagyobb úszósztárja is megszólalt Hosszú Katinkáról
Somogyi András gusztustalan, fékevesztett kirohanásával végleg kiírta magát a közéletből
Horrorisztikus felvételek: Percekig lógott a sífelvonón egy kislány, mielőtt a mélybe zuhant
Címoldalról ajánljuk