Moszkva szerint Washington nem vette figyelembe a fő orosz biztonsági aggályokat a javaslataira adott válaszában az Ukrajnához kapcsolódó feszültségre vonatkozóan.
Szergej Lavrov külügyminiszter azt mondta orosz hírügynökségek jelentése szerint:
Washington válasza Moszkva fő biztonsági aggályaira negatív, a további párbeszédre a másodlagos ügyekre adott amerikai válasz ad reményt.
Vlagyimir Putyin elnök fog dönteni az ország következő lépéseiről az Egyesült Államokkal és a NATO-val kapcsolatban – tette hozzá.
– A legfőbb probléma a következő: egyértelműen elfogadhatatlannak tartjuk a NATO keleti irányú bővítésének folytatását és orosz területet fenyegetni tudó csapásmérő eszközök telepítését – jelentette ki Lavrov.
Ismét elítélte, hogy a NATO az 1990-es években Moszkvának tett ígérete ellenére mértéktelenül terjeszkedni akar.
A külügyminiszter hangsúlyozta: egy ország szövetségválasztási jogának egyértelműen korlátot szab, hogy figyelembe kell vennie más országok biztonsági igényeit, így Oroszországét is. Szerinte erről az elvről a nyugati országok szándékosan hallgatnak.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pedig azt mondta újságíróknak: – Nem állíthatjuk, hogy álláspontunkat figyelembe vette Washington, illetve azt sem, hogy lett volna erre szándék, és ez nem ad okot túlzott optimizmusra, mégis mindkét félnek érdeke a párbeszéd folytatása.
Moszkva nem akarja húzni az időt, de nem siet a viszontválasszal, mert annak megfogalmazása időbe telik – tette hozzá.
Az Egyesült Államok szerdán juttatta el az orosz javaslatokra adott válaszát a Kremlnek. Antony Blinken külügyminiszter azt mondta erről, hogy komoly diplomáciai útvonalat jelöl ki, elvi és gyakorlati szempontból is értékeli az Oroszország által felvetett aggályokat. Nem részletezte, hogy mit tartalmaz a dokumentum, de kiemelte, hogy az Ukrajnával és Washington európai szövetségeseivel egyeztetve született meg, és Joe Biden amerikai elnök jóváhagyásával küldték el. Szerinte a válasz tükrözi, hogy Washington nyitott a párbeszédre, és a diplomáciát részesíti előnyben. Mindazonáltal világossá tette: