Eljárás indult a minisztert megrángató román képviselő ellen

Garázdaság és csendháborítás vádja miatt indít vizsgálatot az ügyészség George Simion ellen.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 02. 08. 14:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legfrissebb felmérések szerint a jelenlegi 18 százalékos támogatottsága alapján a második legnagyobb pártnak számító AUR és szimpatizánsai nem először folyamodnak erőszakhoz.

Tavaly decemberben egy tüntetés alkalmával behatoltak a parlament udvarára, és megrongálták a külföldi nagykövetségek autóit. Január közepén Simion szimpatizánsaival együtt behatolt a temesvári polgármesteri hivatalba is, ahol a német állampolgársággal is rendelkező Dominic Fritz polgármestert keresték, hogy felelősségre vonják. Később Kolozsváron egy magyar üzletembereket tömörítő szervezet székhelyét kereste fel Simion, ahol az RMDSZ politikusait kereste, majd pár perces kérdezősködés után távozott. Simion ezekről az akcióiról rendszerint videókat készít, akárcsak a parlamentben, ahol gyakran megzavarja az éppen nyilatkozó politikustársait, így próbálva felhívni magára a figyelmet.

Borítókép: George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetségének társelnöke (Fotó: George Simion hivatalos Facebook-oldala)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.