„Magyarország erősíti a párbeszédet a Nyugat és Oroszország között”

Szijjártó Péter az ukrán válságról és a magyar–orosz kapcsolatok jövőjéről tárgyalt orosz hivatali kollégájával.

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook.com2022. 02. 01. 15:03
Fotó: BORSOS MATYAS
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter élőben jelentkezett be a hivatalos Facebook-oldalán, miután másfél órás megbeszélést tartott orosz hivatali kollégájával, Szergej Lavrovval. 

A magyar diplomácia vezetője elmondta, a jelenlegi súlyos feszültségek a kelet-közép-európai térségben ellentétesek Magyarország nemzetbiztonsági érdekeivel, ezért ezek csillapításán kell dolgozni. Szijjártó elmondása szerint Lavrov pozitív fejleményekről számolt be az ukrán válságot illetően, az elmúlt napokban komoly párbeszéd indult meg az egymásnak feszülő felek között. 

− Mi is azért vagyunk itt, hogy ezt a párbeszédet erősítsük a nyugati szövetségesek és Oroszország között

− fogalmazott a miniszter. Emlékeztetett: amikor a történelem során konfliktus volt Nyugat és Kelet között, annak a kelet-közép-európai országok mindig a vesztesei voltak.

A magyar–orosz kétoldalú kapcsolatokról Szijjártó elmondta: 2021 az eddigi legerősebb év volt a két ország együttműködésének története során. Ennek folytatása érdekében az idei évre is elfogadtak egy akciótervet, mely hét területen − köztük az energetika, az élelmiszeripar, az űrkutatás és az egészségügy − fűzné még szorosabbra a kooperációt.

− Akárcsak az egész világ, az elkövetkezendő időszakban az európai kontinens is energetikai és egészségügyi kihívásokkal fog szembenézni 

− figyelmeztetett Szijjártó Péter, aki kiemelte: az elmúlt évben a magyar–orosz együttműködés sokat segített abban, hogy ezeken a területeken jó válaszokat tudjunk találni a felmerülő problémákra.

− Ez az együttműködés a jövőben is a magyar gazdaság és alapvetően Magyarország érdekeit fogja szolgálni

− zárta a külgazdasági és külügyminiszter.

A videón 3:30-tól tekinthető meg a külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatása. 

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában 2022. február 1-én (Fotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.