Nemzetközi sajtóorgánumok, LMBTQ-szervezetek, egyes hollywoodi színészek, valamint a Fehér Ház is „gyűlöletkeltőnek és diszkriminatívnak” tartják a törvényt. A baloldal a jogszabályt a „ne mondd, hogy meleg” (Don’t say gay) jelzővel illeti, miközben a törvény szövegében egyáltalán nem szerepel a „meleg” szó és nem is tiltja, hogy a tanárok kimondják azt.
A vasárnap esti Oscar-díj-átadó gálán több színésznő is azzal próbált tiltakozni a floridai gyermekvédelmi törvény ellen, hogy egymás után többször kimondta a „meleg” szót. Ron DeSantis hétfőn úgy reagált az akcióra:
ha olyan emberek szállnak szembe velünk a szülői jogok miatt, akik korábban a degenerált Harvey Weinsteint példaképnek és hősnek tekintették, akkor ezt kitüntetésnek veszem.DeSantis és a republikánusok indokoltnak nevezték a jogszabályt és hangsúlyozták, hogy a szexuális irányultság és a nemi identitás témájáról a szülőknek, nem pedig a tanároknak kell beszélgetniük a gyerekekkel.
Gondoskodni fogunk arról, hogy a szülők azért küldhessék iskolába a gyermekeiket, hogy tanuljanak, nem pedig azért, hogy beléjük sulykoljanak valamit
– fogalmazott hétfőn a floridai kormányzó.
Borítókép: Ron DeSantis (Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!