A liberálisoknak azért kemény dió a népszavazás, mert a magyar társadalom – hála Istennek – ragaszkodik a múltjához, az őseihez, a család szentségéhez, így – ha nem manipulálnának – teljesen egyértelmű lenne az érvényes népszavazás eredménye: négy nem. A magyarok (és úgy általában a kelet-közép-európaiak) túlnyomó többségének ugyanis nyilvánvaló, hogy az apa férfi, az anya nő, a gyerek pedig áldás, akit fel kell nevelni és meg kell védeni.

De úgy is mondhatjuk, hogy a magyar társadalom nem olyan agymosott, mint az amerikai vagy a nyugat-európai, ahol ezek a kérdések sajnos már egyáltalán nem maguktól értetődők. Ahol bizony már rég nem az a kérdés, hogy a gyerek korlátozás nélkül találkozhat-e szexuális tartalmakkal, vagy hogy nemi átalakító műtéteket népszerűsíthetnek-e nekik – hiszen ezek a mindennapok részei –, hanem az, hogy a soron következő héten az óvó-/tanító nénivel vagy egy drag queennel lesz-e több foglalkozásuk. (Addig jó nekünk, amíg a gyerekeinknek fogalmuk sincs róla, mi az a drag queen!)

De ismerjük a liberálisokat, akik – szokásukhoz híven – ezúttal is manipulálnak. És sajnos halljuk, látjuk mi is magunk körül, milyen hatással teszik ezt. Mert bizony látni kell, hogy számos fiatal értelmiségi keresztény szülő tartja „álproblémának” a fent említetteket, mondván, Magyarországon „nem operálnak át kisgyerekeket”, nálunk „nincsenek LMBTQ-témák az iskolában”, vagyis „minek az egész fideszes felhajtás”.

Fölösleges lenne győzködésbe kezdenem. Bizonygatva, hogy minden mismásolás ellenére Magyarországon is régóta „érzékenyítenek”, vagyis tartanak szexuális felvilágosító órákat az LMBTQ-lobbi szervezetei egyes oktatási intézményekben, vagy hogy a kedves szülő kicsit jobban figyeljen oda a gyereke médiafogyasztási szokásaira netflixestül, tiktokostul, mert akkor hamar kiderülne neki is, hogy milyen szinten ömlik ránk, Magyarországon is ez az őrület.

Ehelyett inkább pont a liberális sajtóból hozok egy olyan példát, amely a bizonygatásnál élesebben mutatja, mennyire nem álproblémák a fent nevezettek, s ha nem szabnánk gátat a terjedésüknek, mi várna Magyarországra is néhány éven belül. A szóban forgó interjú a liberális értelmiség sokszor csak ÉS-ként emlegetett kedvenc lapjában jelent meg (mint tudjuk, azért ÉS, mert sem élet, sem irodalom nincs benne, csak valami „és”). Feltételezem, amolyan ismeretterjesztő céllal: lám, a haladó Nyugaton, amelytől a „patás ördög” minket el­vág, milyen magától értetődő a transzneműség, mennyire a mindennapok része a genderideológia, s ennek folyományaként milyen fontos a nemi átalakító műtétek és az ezt végrehajtó klinikák szerepe – igen, a gyerekek körében.

Az interjúalany egy bizonyos Annelou L. C. de Vries holland gyermek- és ifjúsági pszichiá­ter, az amszterdami Vrije Universiteit oktatókórház genderdiszfória tudásközpontjának kutatóorvosa (lám, a haladó Nyugaton ilyen is van!). A beszélgetés (A belsőleg megélt nem. In: Élet és Irodalom, 2021. július 9.) apropója a bevezető szerint az volt, hogy Hollandiában tavaly módosították a transzgender törvényt (sic!), amely már eredetileg is lehetővé tette transzgender személyek nemváltoztatását, azaz a hivatalos nyilvántartásban szereplő születési nem és név megváltoztatását, csakhogy ezt a lehetőséget feltételekhez kötötte. Például ahhoz, hogy az illető legalább 16 éves legyen, szakértői nyilatkozatot nyújtson be egy bíróságon a születési nemtől eltérő megélt nemnek a huzamos fennállásáról, valamint túl legyen (!) a sterilizáción és a nemi átalakításon. Az már ennyiből is világos lehet a magyar olvasónak, hogy az LMBTQ-körökben mintának vett holland modell alapján úgy lehet papíron is más nemű az illető 16 éves korára, hogy már kiskorától kezdve hosszú éveket töltött pubertásblokkolók szedésével, majd hormonkezeléssel, s még bőven kamaszkorban (!) kés alá feküdt.

A pszichiáter rögtön a beszélgetés elején érdekes kijelentést tett: „Nem kétséges, hogy az utóbbi időben sokat változott, hogyan tekintünk erre a kérdéskörre, és egyre többen érzik szükségét, hogy saját maguk határozzák meg a nemükhöz kapcsolódó identitásukat.” A kérdező erre felveti, hogy a holland televízióban sok, fiataloknak sugárzott adás foglalkozik a témával, és szinte nincs is olyan film vagy sorozat, amelyben ne lenne LMBTQ-szereplő. Bármily furcsának tűnik, De Vries ezek hatását egyáltalán nem vonja kétségbe annak a tekintetében, hogy emberek végül ezek hatására változtatnák meg a nemi identitásukat.

A hatás szerinte csak azért nem olyan erős, mert „az utóbbi időben olyan általános a téma megjelenítése, nemcsak a tévében, de a YouTube-on, Instagramon, mindenhol (!), hogy most már nincs kilengés” (értsd: nem csak akkor jelentkeznek többen a klinikán, amikor a tévében lemegy egy átoperálást népszerűsítő műsor). Ezzel pont azt mondja ki, hogy mitől is kellene megvédeni Magyarországot: Hollandiában (és máshol Nyugaton) ugyanis tényleg minden csapból ez folyik, s így már annyira általános az LMBTQ-téma, hogy senkinek fel sem tűnik, hogy – szintén De Vries jelzése alapján – egyre több és több fiatal keresi az átoperálás lehetőségét.

A pszichiáter aztán újabb mellbevágó kijelentést tesz, amikor az egyre több jelentkező miatt növekvő várólistákról beszél. Szerinte „a pubertásgátló kezelés akkor vezethet eredményre, ha azt a serdülőkor kezdetétől alkalmazhatjuk”, vagyis azt mielőbb meg kellene kezdeni. Itt megint csak erősen kilóg a lóláb: ez azt jelenti, hogy nem keresnek más megoldást, más lehetőséget a problémákkal küzdő fiataloknak, hanem fokozatosan kés alá terelik őket. Jóllehet De Vries szerint a pubertásgátlók használata „még nem jár visszafordíthatatlan vagy csak nagyon nehezen visszafordítható (sic!) következményekkel”, ezek használatának visszafordíthatósága korántsem egyértelmű. Az ezt követő hormonkezelés pedig már egyértelmű változásokat hoz, az az operáció előszobája, de úgy is fogalmazhatunk, hogy a hormonkezelés maradandó károsodást okoz.

Van viszont olyan is, amiben még a pszichiáter sem kertel. „Még az operációt követően sem lesz valakiből teljes mértékben ellentétes nemű ember: a szükséges hormonokat a saját teste nem termeli meg, ezeket élete végéig orvosi felügyelet mellett kell szednie. Az eljárás meddőséghez vezet, és ezt visszafordítani nem lehet. Tehát biztosnak kell lennünk abban, hogy az illető döntésképes.” Utóbbi mondat rendkívül cinikus kijelentés. Amikor azt látjuk, hogy a mai fiatalok egyre nehezebben hoznak életre szóló döntéseket (gondoljunk csak a házasságkötésre), akkor éppen egy 18, 16 vagy 12 éves gyerek lenne az, aki a teljes életére kiható döntést hoz majd meg arról, hogy neki bizony pubertásblokkolókra, hormonkezelésre, átoperálásra van szüksége?!

Hát nem! És itt adjuk át a szót Szilvay Gergelynek, aki a melegházasságról szóló, rendkívül alapos, hivatkozásokkal teli könyvében a következőket írja: „Ha az nem problémás, hogy valaki férfiként nőnek képzeli magát, miért vannak az őrültek házában a magukat Napóleonnak képzelők? Nem kellene őket is Napóleonná operálni? A nőies agyú férfiak és férfias agyú nők példája sem kifogás: túlnyomó többségüknek semmiféle problémát nem okoz biológiai nemükkel azonosulni. Ha egy gyerekes viselkedésű felnőttel találkozunk, az sem változtat azon, hogy az illető felnőtt. Nem létezik tehát olyan, hogy valaki »rossz testbe születik«: az XY- és XX-kromoszómákat nem lehet átoperálni. A megoldás nem az átoperálás, hanem a megfelelő pszichiátriai terápia.”

Magyarországon most még meg tudjuk állítani a nyugati agyrém további térnyerését. Az április 3-i népszavazás Európában egyedülálló lehetőség arra, hogy a normalitás mellett álló többség ténylegesen is megmutassa az erejét.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Europress/AFP/Frederic J. Brown)