Sajtóvisszhang: Donald Tusk a fasiszták és a kommunisták mellé állt

Össztűz zúdult a lengyel nyilvánosságban Donald Tuskra, amiért a lengyel politikus a fasisztákat és a kommunistákat is képviselő magyar baloldal március 15-i rendezvényén felszólalt és egyértelműen állást foglalt mellettük. A lengyel politikusok, publicisták és más közéleti szereplők egyöntetűen elítélték az Európai Néppárt és a Polgári Platform elnökét, és azt is hangsúlyozták, hogy a nyíltan oroszbarát, szélsőjobboldali Jobbik elnökével fotózkodott.

Mediaworks-Hírcentrum
2022. 03. 17. 16:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megbotránkozást váltott ki a lengyel politikai életben, hogy Donald Tusk, a Polgári Platform (PO) nevű párt elnöke részt vett a magyar baloldal március 15-i rendezvényén. A beszámolók egybehangzóan állították, hogy Tusk nem az Európai Néppárt (EPP) elnökeként, hanem lengyelországi pártja képviseletében érkezett Budapestre. A beszámolókban és a közösségi médiában elsősorban azért bírálják a lengyel politikust, mert a fasisztákat és a kommunistákat is képviselő magyar baloldal mellett foglalt állást.

A WPolityce portál élesen bírálja a lengyel pártelnököt. A lap megemlíti, hogy amikor négy bátor miniszterelnök a harcoló és vérző Ukrajna segítségére siet, addig 

Donald Tusk Magyarországon avatkozik bele a választási kampányba.

A portál emlékeztet a baloldal miniszterelnök-jelöltjének botrányos kijelentésére, mely szerint a szövetségében megtalálhatók a liberálisok, kommunisták, konzervatívok és fasiszták, és mindegyikük fenntarthatja saját világnézetét. A lap összegzése szerint tisztességgel lehet tehát azt mondani, hogy Tusk Budapesten kommunisták és fasiszták mellé áll. És ez nem valamiféle sértés, hanem idézet a magyar ellenzék vezetőjének szavaiból.

A Twitteren többen osztották meg Donald Tusk és Jakab Péter fotóját, köztük számos véleményformáló publicista is. Ezek döntő többsége nem mulasztotta el kiemelni – és egyes esetekben illusztrálni is – a Jobbik szélsőjobboldali hátterét, orosz kapcsolatait, a Krím 2014-es annektálása kapcsán megfogalmazott álláspontját. Gyöngyösi Márton, aki most a Jobbik európai parlamenti képviselője, 2014-ben még a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának alelnökeként tüntetett a budapesti ukrán konzulátus előtt, ahol az USA és az Európai Unió kétszínűségéről, az Oroszország elleni szankciók káros hatásairól beszélt. 

A Jobbik nem az egyértelmű orosz agressziót ítélte el, nem Ukrajna területi integritása mellett foglalt állást – ahogy azt a jelenlegi kormánypártok tették –, hanem együttérzéséről és támogatásáról biztosította a félszigetet megszálló Oroszországot.

Michal Karnowski konzervatív publicista Jakab Péter és Donald Tusk fotóját közzétéve számolt be a PO elnökének és a szélsőjobboldali Jobbik vezetőjének találkozójáról.

Beata Mazurek, a PiS EP-képviselője a Jobbik EU-politikájával foglalkozó cikket belinkelve feltette a kérdést: vajon Tusk és a Polgári Platform is polexitet akar? Egy másik tweetben Mazurek azt a kérdést vetette fel, hogy Tusk tényleg a kommunistákat és a fasisztákat támogatja-e.

Maciej Stanczyk publicista szerint Donald Tusk fehér ingben ment Budapestre, és barnában tért vissza, utalva találkozójára a szélsőjobboldal vezetőjével.

Pawel Rybicki újságíró Tusk és Jakab fotója mellé nyilas karszalagot helyezve azt írta, hogy Tusk a szélsőjobboldali Jobbik elnökével fotózkodik Budapesten.

Beata Szydło EP-képviselő, korábbi lengyel miniszterelnök sem hagyta szó nélkül Tusk magyarországi útját: „Ma már jól ismert, hogy Donald Tusk meddig képes elmenni politikai akcióiban. A radikalizmusáról és oroszbarátságáról ismert Jobbik választási kampányának nyílt támogatása azonban újdonság.”
Jan Kowalski parlamenti képviselő (Solidarna Polska) szerint:
Egyértelmű értékelés. Donald Tusk a Harmadik Lengyel Köztársaság legoroszpártibb miniszterelnökeként 2007 és 2014 között aktívan támogatta Vlagyimir Putyint. Ma Donald Tusk támogatja a legputyinibb és legoroszbarátabb magyarországi párt vezetőjét. Ez szégyen Lengyelországnak.

Samuel Pereira, a TVP hírigazgatója több tweetben is támadta Donald Tuskot, amiért részt vett a magyar baloldal március 15-i rendezvényén. Ezek közül az egyik tweetben megosztotta Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő videóját, amin náci karlendítéssel üdvözli az embereket, megjegyezve, hogy Donald Tusk ezeket az embereket támogatja.

A Tusk–Jobbik-találkozó híre hamar elért Izraelbe is: Tamir Werzberger, a Likud külügyi kapcsolatokért felelős koordinátora a Facebook-bejegyzésében a következő kérdést tette fel: tehát a Fidesz túl szélsőjobbos volt az EPP számára, de az a neonáci párt, amelyik listázni akarta a zsidókat, mert nemzetbiztonsági kockázatnak ítélték őket, teljes mértékben rendben van? Werzberger szerint szégyellje magát az EPP.

Borítókép: Donald Tusk, az EPP elnöke (Forrás: Getty Images)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.